Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról

Németország bajban van

2015. szeptember 24. - tudosito

Németország határellenőrzést vezet be, miközben szidja a kerítést építő országokat. Merkel népszerűsége mélyponton van, de azért kötelező érvénnyel szétosztanak 120 ezer migránst az EU-n belül. Miért erőltet olyat az EU, amiről már ők is látják, hogy hosszú távon megoldhatatlan? Erre keressük a választ.

refugees_welcome_germany.jpg

Tegnap az EU-belügyminiszterei megszavazták 120 ezer menekült kötelező befogadását, elosztva az Uniós államok között. A migránsokat Görögországtól és Olaszországtól kell „átvállalni”. Magyarország is tervben volt, Juncker ezt ígérte, de úgy fest, nekünk éppen hogy majd átvállalnunk kell – írj a Politico. Lengyelország nem ellenzi az elosztást, de azt igen, hogy kötelező érvényű legyen. Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia ellene szavazott, Finnország pedig tartózkodott. Fico meg is fogja támadni az EU luxemburgi székhelyű bíróságán a döntést. Mint mondta, Szlovákia nem kíván eleget tenni annak, hogy saját jogrendjébe beépítse a keddi brüsszeli döntés jogi következményeit, hiszen ezzel úgymond önkéntesen kiteszi magát annak, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indítson az ország ellen. "Nem engedhetjük meg, hogy Európa a többség a kisebbség ellen elv mentén működjön, mert akkor mindennek vége" – mondta. Pedig 66 ezret ebből biztos már most szét akarnak osztani kötelező érvénnyel, mindezt a már ismert „szolidaritás és közös felelősség” jelszavával, a Financial Times értesülései szerint a többi 54 ezer emberről 1 éven belül döntenek – vagyis az EU nem egy gyors megoldást keres a migráns válságra, mintha egy elhúzódó problémakánt tekintene rá. Vagy hosszú távú tervek vannak?

merkel_selfie.jpg

Az AFP szerint további 1 milliárd eurót tervez összerakni az EU a menekült-ügy megoldására, ahogy fogalmaztak, „a menekültek szükségleteire”. A brit miniszterelnök, David Cameron szemérmes az ügyben, de Anglia 40 millió fontot kínál fel, hogy "mivel (ahogy Cameron fogalmazott) gondoskodnunk kell arról, hogy a menekülttáborokban élő emberek megfelelő ellátásban és élelmezésben részesüljenek". Cameron szerint ezzel "elejét lehet venni annak, hogy (a menekültek) arról gondolkozzanak, nekivágnak az Európába vezető, nagyon nehéz és veszélyes útnak". Időt, energiát és nem utolsósorban pénzt emészt fel ez a beáramlás, amit nehezen érthető módon a nyugati államok, Németország vezetésével ráerőltetnek a tagállamok mindegyikére, egyben eltereli Európa figyelmét a világ egyéb folyamatairól. Merkel a menekült táborokban „uralkodó éhezésről” beszélve látja indokoltnak ezt a hatalmas összeget beinjekciózni ebbe az ügybe. Mindemellett mégis, csak ma (szept. 24-e) 190, hónap végéig 70, október 2-án pedig újabb 190 albánt fog kitoloncolni. Eközben Szíriában és Irakban tovább folyik a harc, civilek halnak meg, kínzások és kegyetlenkedések folynak, borzalmas módokon; eközben itt, az EU-ban a függetlenség és szuverenitás szétfoszlani látszik.

ii_vilmos.png

(II. Vilmos császár, a "Keleti nyitás" elindítója).

1899-ben II. Vilmos császár tiszteletét tette Damaszkuszban Szaladin sírjánál. Az I. világháborúban az Oszmán Birodalommal kötött szövetség is ennek az iszlámmal barátságos politikával állt összefüggésben, amiben benne volt a Német Birodalom domináns nagyhatalmi címre igyekvő szándéka. Később (az akkor éppen náci) birodalom szintén nyitott Keletre, a negyvenes években Jeruzsálem akkor főmuftija, a mélyen antiszemita Amin Hadzs al-Husszeini volt egy „helyi” kapcsolat. Elmondhatjuk, hogy a német-muszlim kapcsolatok nem új keletűek, a nyitottság feltehetőleg ezekre az előzményekre is visszavezethető, nem beszélve a szociológiai és gazdasági érdekekről. Érdekes "időzítés", hogy most derült ki a Volkswagen csalása több évre visszamenőleg.

germany_muslims_1.jpg

Németország jelenlegi, 81 milliós népessége pár évtized múlva drasztikus módon akár 67 milliósra süllyedhet, ugyanis itt a legalacsonyabb a születési arányszám az EU-n belül. A fokozatos bevándorlás, a „nyitott kapuk” politikája a népességcsökkentést kívánja ellensúlyozni: kell az olcsó munkaerő, amivel önmagában persze nincs gond, azonban számolni kell a kulturális és ebből fakadóan eltérő demográfiai változással, ami nagyszámú muszlim bevándorló érkezésével jár. Az integráció - szociológiai, kulturális, erkölcsi értelemben - nagy falat volt már eddig is. Ezzel összefüggésben friss felmérések igazolják, az országban a legdinamikusabban fejlődő vallás az iszlám. Ez nem csak a betérőket foglalja magában, hanem a magas szaporulat, valamint az egy férfire jutó több feleség is. A törvény ugyan tiltja a poligámiát, de a mecsetekben köttetett házasságok nem mindegyik kerül bejelentésre. Az egyedülálló anyaként regisztrált nők emelt összegű szociális támogatást kapnak, így a „hivatalos” feleség mellett a többi feleség is hoz a konyhára. Ahogy Franciaországban (főleg) és Angliában már vannak „no-go” zónák, úgy Németországot is fenyegeti ez a veszély. A mecsetek egy átlagos város látképéhez éppúgy hozzá tartoznak, mint nálunk a katolikus templomoké. Apró közösségek, párhuzamos társadalmak jönnek létre, ahol nem motiváltak az ideérkezők a helyi kultúra, szokások és nyelv megismerésére, hiszen a kis közösségen belül, pláne az államtól kapott támogatással könnyen eléldegélnek.

germany_refugee_1.jpg

A helyzet – mint láthatjuk – ellentmondásos. Az EU belső problémákkal küzd, eközben jön egy csomó ember kívülről a saját problémájával. A közel-keleti háborús helyzet pedig az egész világ (így az EU) problémája is. Merkel határellenőrzést rendelt el, de azért pénzt adna a migránsoknak; kitoloncol és visszatart bevándorlókat, de ráerőlteti a közép-európai államokra a befogadásukat. Mint fogalmazott, a menekültek beáramlása „nagyon rendezetlenül” zajlik, ezért kell megerősíteni az Uniós határokat (No, de hát Schengen nem erről szól volna? Magyarországot nem pont emiatt hurcolták meg?) Ne feledjük, Merkel népszerűségi mutatója a „mestere", Helmut Kohl-éval vetekedett, az elmúlt években higgadt, felelős döntései és határozottsága méltán emelte a nagy politikusok közé. Ez az „ügy” mégis úgy tűnik, kifogott rajta, ami látszik a súlytalan és nehezen megfogható tartalmú nyilatkozataiból: "megtanuljuk, hogy az is befolyásolja az életünket, ha valahol máshol történik valami szörnyűség, és ezen nem tudunk változtatni kerítések építésével" – mondta kedden.

germany_refugee_3.jpg

Másfél hete ideiglenes határzárat rendeltek el, amit további 20 nappal kérelmeznek az EB-tól meghosszabbítani. Németország a menekültkrízis megoldója akar leni, miközben belülről emészti az integrálhatatlan muszlim közösség: a fővárosában rendőrt késelt iszlamista fényes nappal, meg gyilkossággal fenyegető molinót függesztenek ki az Autobahn felett, nem is beszélve a kedd reggeli razziáról. A német rendőrség szalafista mecsetekben kutatott, illetve a szalafisták fellegvárának tartott Ibrahim al Khalil mecsetben is, emellett magánlakásokon kutatott, mert nagy eséllyel dzsihádistákat rejtegettek. A Berlin Tempelhof negyedében radikális iszlamisták után kutattak, akik szíriai dzsihádistákat támogattak. Rendőrök százai kutattak át ingatlanokat, egy szóvivő szerint hónapok óta nyomoznak az ügyben. A mecset 51 éves, marokkói származású imámja gyanúsított lett, a vád szerint harcosokat toborzott Szíriába. Nemrég szexuális erőszak miatt állt bíróság elé, de a Berliner Zeitung értesülése szerint felmentették. Mintha Németországot kezdené maga alá temetni ez az egész.

Ismerje meg a Boko Haramot

A nyugatosodás szentségtörés?

A dzsihádista csoport hat éve szított felkelést Nigéria észak-keleti részén, aminek következtében egy „mini” iszlám állam jött létre, összesen 20.000 ember halálát okozva. Ténykedésük az európai ember számára ismeretlen kegyetlenséggel és brutalitással jár együtt. A folyamatos terror és gonoszság, valamint a fegyveres harcok most Nigéria szomszédjait is félő, hogy berántják a problémába, ugyanis a szervezet intenzíven terjeszkedik.

boko-haram_2.jpg

Hazai sajtóban ugan ritkábba, de mégis rendszeresen olvasunk az afrikai Boko Haram terrorszervezet gyilkosságairól, elrabolt emberekről, falvak felgyújtásáról. Mindezek a távoli, amúgy is állandóan konfliktus sújtotta térségében történnek, így sok nyugati embernek nem lépi át kellően az ingerküszöbét, holott ezekben az esetekben is emberek, nők, gyermekek, férfiak életét oltják ki, válogatott brutalitással. A szervezet mégis - hasonlóan az Iszlám Államhoz - működik, mintegy "élvezve" a nyugati hatalmak közömbösségét. Hogy mi ne legyünk közömbösek, "ismerjük meg" a Boko Haramot.

boko-haram_1.jpg

A 2002-ben alakult terrorista csoport elutasítja világi hatalmat, és a hagyományos iszlám világkép szerint az állam és egyház teljes összekapcsolódásának elvén, muszlim teokráciát kíván létrehozni – mindezt erőszakkal, gyilkolással, kegyetlenkedéssel. Az ebből fakadó Boko Haram elnevezés egyébként ragadványnév, melynek jelentése "a nyugatosodás szentségtörés". A terrorista szervezet némi kommunista beütéssel a nyugatosodást okolja a széles körben elterjedt korrupcióért, társdalmi igazságtalanságokért ami így hozzájárult a gazdag kevesek és a hatalmas tömegű szegények közötti szakadék szélesítéséhez. A modern, politikai iszlámnak ez a fajta társadalmi ellentéteket, és nagytömegű „elvilágiasodást” ellenző és ez ellen fellépő szárnya Khomeini ajatollah nevéhez fűződik, aki a hetneves évek végén az Iránban fennálló rezsimmel szemben széles palettából érkező csoportokat használt fel. (Erről, valamint a politikai iszlamizmus kialakulásáról bővebben egy későbbi írásunkban olvashatnak).

boko-haram_3.jpg

A Boko Haram teljes (eredeti) nevén Dzsamāʿat Ahl al-Szunna lil-Daʿavah va al-Dzsihād, ennek több fordítását is ismerjük, jelentése nagyjából "Szunna Népének Szövetsége az Imáért és a Dzsihádért" vagy "Szövetség az Iszlám Dzsihád Általi Terjesztésére". A Mohamed Juszuf alakította a szektát, aki az 1990-es években szélsőséges iszlamista csoportot vezetett. A 2001-es, WTC elleni merénylet őt is arra indította, hogy további, még radikálisabb módon folytassák tevékenységüket, ekkor alakult meg a Boko Haram, Nigéria észak-keleti régiójában.

boko-haram_6.jpg

A szervezet eredeti célkitűzései között egyébként lokális célok szerepeltek, melyeket az iszlám és a dzsihád eszközeivel kívántak felszámolni – a korrupt nigériai vezetés, a társadalmi egyenlőtlenségek mellett azért a stabil állam alapjának vélt saríát is be akarták (és akarják még mindig) vezetni. A 2000-es évek elejétől a Boko Haram kivonulva a társadalomból egyre erőszakosabbá vált. 2004 óta a rendőrséggel szemben kezdtek fellépni. Saját iskolákat és kiképző táborokat hoztak létre, ahol az elégedetlen, az igazságtalansággal szemben tenni akaró embereket betudták vonzani a „jól bevált recept” alapján: ha valaki a hangzatos ideológiák helyett cselekszik, az jobban vonzza a változást akarókat (lásd neonáci mozgalmak, stb.) még ha az nem is a valós válasz a problémákra, de legalább „történik valami”

mohamed-jusuf.jpg

(Mohamed Juszuf, az elfogása után).

2009. júniusában jött a fordulat, amikor a csoport 9 tagját a rendőrség letartóztatta, fegyvereket és bombák elkészítéséhez szánt eszközöket foglaltak le. Ez felkelésbe torkollt, a Boko Haram tagjai összecsaptak a rendőrökkel, ami Nigéria több tartományára is kiterjedt, miközben a hadsereget is bevonták a konfliktusba, mely végül több, mint 700 halálos áldozattal járt, főként a terroristák oldaláról. A vezetőt, Juszufot „menekülés közben” társaival együtt lelőtték, majd elrettentésül pár nappal később közszemlére tették. Ez meghátrálásra késztette a csoportot, de Juszuf korábbi jobbkeze, Abubakar Shekau videoüzenetben jelentette be 2010-ben, hogy ő az új vezető és bosszút esküdött Juszuf megölésért. Ettől fogva főként rendőrtisztek ellen kezdtek rajtaütés-szerű merényleteket elkövetni. A lakosság ellen elkövetett kegyetlneségek, városok kifosztása és felgyújtása a lakosoknak nem egyszerű, "golyó általi" halállal jár. Végtagok levágása, élve elégetés, feldarabolás és nehezen körülírható szadizmus.

boko-haram-abubakar_shekau.jpg

A szervezet vezetője Abubakar Shekau (lásd a fenti képen). Eredetibb nevet nem tudott magára felvenni, mint az Iszlám Állam jelenlegi kalifája, aki szintén az első kalifáról (Abu Bakr – 632 és 634 között uralkodott) nevezte el magát. Ő egyben a „vének tanácsának” (Shura) vezetője is. A terrorista csoport deklarált célja az iszlám uralmának bevezetése Afrikában is, kezdve Nigériával. Az iszlám értelmében az Umma ( أمة‎, vagyis az egységes muszlim világ) nem határoktól és régióktól függ, elsősorban ideológiai alapon nyernek területet, és végzik el hódításukat. Ezért lehetséges, hogy egymástól térben, bizonyos célokban és több szempontból kulturálisan is különböző csoportok egyesülnek a „szent cél” érdekében. 2014. augusztusában kikiáltották, hogy az általuk uralt terület a Kalifátushoz tartozik. Hivatalos nevük 2015. márciusától fogva az „Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya”, ugyanis ekkor fogadtak hűséget az ISIS-nek.

boko-haram_45jpg.jpg

A csoportban számos arab is jelen van, sokuk ideológusként, oktatóként tevékenykedik, többen harcosok. A szervezet az iszlám szunnita irányzatának talaján jött létre, fundamentalizmusa értelmében a saríát (iszlám jog) akarják törvényerőre emelni. Jelenleg kb. 15 ezer tagot számláló terrorszervezetre nem olyan régen sikeresen mért csapásokat egy négy országból (!) álló koalíció, de megsemmisíteni így sem tudták – a tagok olyankor inkognitóban, elszórtan végzik átkos tevékenységüket. Napi rendszerességgel követnek el terrorakciókat, rajtaütéseket, kegyetlen kínzásokat gyermekekkel és nőkkel szemben is, valamint rablásokat, rettegésben tartva a lakosságot. Különös tekintettel a nőket és a lányokat fenyegeti veszély, akiket szexuális célokra, vagy váltságdíj beszerzése miatt rabolnak el, mint pl. a legutóbb nagy nyilvánosságot kapott 276 diáklány elrablásakor tapasztalhattuk. Sajnos ez az eset is kimerült hangzatos, de eredménytelen #bringbakcourgirls kampányba, ahol ismert emberek táblákat emeltek fel. Ez azért fontos, mert mutatja a szervezet elvakultságát és odaszántságát; egyben bizonyítja, ami Nyugaton működik, az nem mindenhol válik be, ezek a csoportok nem lágyulnak meg Hollywood-i hírességek gyakorolta „nyomástól”.

weapons.jpg

Bevételi forrásaik leginkább a kifosztott és kiírtott városok javaiból, váltságdíjakból, drogkereskedelemből, sőt bankrablásokból származnak, hasonlóan az IÁ bestiális módszereihez. Egyes források a nigériai kormánnyal való bizonyos kapcsolatot is vélnek, ez nem bizonyított, azonban a különféle nemzetközi szervezetekkel való kapcsolat biztos. A Boko Haram jó ideje alkalmazza az IÁ zászlaját, formálisan csatlakoztak is a halálszektához, s bár bizonyos teológiai kérdésekben nem állapodtak meg tevékenységük, céljük és bestialitásuk (ami olykor felül is szárnyalva a közel-keleti társaikét) azonban azonos. Az egységes iszlám világról alkotott elképzelések nagyban különböznek, valamint hogy ki vezesse és milyen fomában szintén nem tisztázott, de 2001  óta ezek a csoportok a közös ellenségben a Nyugatot (Euópa és USA, valamint Izrael) látják, de mind az ISIS, mind a Boko Haram szintén harcol az "elnyugatiasodotott" muszlimok ellen. Kimondhatjuk, hogy ezek alapján ez az afrikai terror-csoport ugyanúgy ellensége szinte az egész világnak, ahogyan az Iszlám Állam, ami ellen lehetőségeink szerint, de tennünk kell.

boko-haram-eroszak.JPG

A Boko Haram mérlege számokban

-6800 civil halt meg általuk csak Nigériában 2014 óta (ezek a regisztrált, nyomon követhető halálesetek, így ennél minden bizonnyal több gyilkosság írható a számlájukra)

-2.1 millió embert üldöztek/raboltak el otthonaikból, váltak belső menekültté ezáltal. Ennyi embert kényszerült menekülésre a szervezet miatt, akiknek a nagy része átmeneti szálláshelyeken, táborokban kényszerül meghúzni magát

-1,4 millió gyermek kényszerült elmenekülni az otthonából, csak az elmúlt pár hónapban. Ennek fele 5 év alatti. Az ottmaradottak reális veszélynek vannak kitéve, hogy az Afrikában de a Koránban sem ismeretlen módon, gyermekkatonákat nevelnek belőlük.

-2000 embert raboltak el 2013 óta

- 56.000 nigériai menekült kényszerült Kamerunba a Boko Haram miatt

Ezeket a migránsokat körözi a rendőrség

Közel félmillió bevándorló érkezett csak idén Európába, csak a Mediterránumon keresztül - derül a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) jelentéséből. A számos menekülő között azonban sokan egyáltalán nem békésen, menedékkérelemmel fordulnak az országokhoz. Ebből kaptunk mi is ízelítőt most szerdán.

roszke_korozes_3.jpg

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája felhívást tett közzé angol, német és arab nyelven: több, a fényképen látható személyt keresnek, akik aktívan részt vettek a tömeg felhergelésében, valamint a rendőrök, határt védők ellen agresszíven és erőszakkal léptek fel. Kövekkel, fadurungokkal és üvegekkel dobáló migránsokkal szemben a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett, miközben több, mint 20 rendőr sérült meg, valamint több határsértő is; ezen kívül két kisgyermeket átdobtak a kerítésen, akiket szintén kezelésben kellett részesíteni.

roszke_korozes_1.jpg

Menczer Tamás a Külügyminisztérium szóvivője szerint szervezett, felfegyverzett támadás érte hazánkat szerdán, ami már kimeríti a terrorcselekmény fogalmát. Tény és való, hogy ami Röszkénél szerda történt, az pár évszázada hadüzenetként lett volna értelmezhető. A nemzetek, a népesség és határaik, valamint azok védelme az elmúlt évezredek során abszolút tabutémák voltak. A világ valóban változott, de a nemzetek szuverenitása és egymástól való elkülönültsége a legtöbb tekintetben megmaradt. Nem véletlen az elmúlt évtized látványosan megújulóban levő nacionalista (nem fasizmusra gondolunk) törekvései, ami olyakor szélsőséges EU-ellenességben nyilvánul meg. A csehek ugyanúgy csehek maradtak, pedig egy egyszerű személyi igazolvánnyal beléphetünk területükre, mert mi is EU-tagország polgárai vagyunk. Amennyiben mégis kövekkel kezdjük dobálni a Skodákat meg a rendőröket, azonnal törvényt sértünk. Ha valaki egy nem EU-tagországból szeretne bejönni az egyik (pl. az említett Csehország) területére, akkor ellenőrzött és regisztrált módon teheti meg, amennyiben megfelel a belépési kritériumoknak.

roszke_korozes_5.jpg

"Ártatlan bevándorlók hátizsákjához mióta tartozik hozzá szervesen például a megafon", vajon azt a férfi hozta magával Szíriából, vagy kapta valakitől és ha igen, milyen utasítással - tette fel a kérdést, hozzátéve: a férfi a megafonba angolul és arabul beszélt.  A sajtófőnök hangsúlyozta: az is terrorcselekményt követ el, aki hangosbeszélővel szervezi a határ elleni támadást. A határsértés mindenképpen határsértés. A közeg elleni erőszakos fellépés szintén, csakúgy mint a közösség elleni izgatás (azaz egy csoport felbujtása). Akik felismernek valakit, a nni.info@nni.police.hu címen bejelentést tehetnek.

roszke_korozes_4.jpg

A Szegedi Járásbíróság a héten már hozott pár ítéletet illegális határátlépés miatt – minden ország számon kérheti a területén tartózkodókon a törvényeit; a törvény szabályainak nem ismerete nem mentesít annak hatálya alól. Hét iraki és két szír felnőtt férfi ellen jogerőssé vált ítéletek a megrongált határzár és az azon történő átlépés miatt születtek meg. A vádlottak mind elismerve felelősségüket, lehetőségük ellenére nem kérték anyanyelvükön is kézhez kapni ítéletüket, melyeket tolmácsukon keresztül természetesen ismertettek velük. Mindnyájukat több évre kitiltották az országból.

A menekülőben, életveszélyben, stb. levő valóban más elbírálás alá esnek (lásd a Schengeni Egyezményről szóló írásunkat) azonban a menekültstátusz is megkövetel együttműködést az átmenetileg is befogadó országgal, a törvények és kulturális szokások elfogadását. Kedves Olvasónk végiggondolják saját helyzetüket, a mi kultúránk szerint alapvető a kooperáció azzal az országgal, közösséggel (pl. EU) melynek segítségét kérjük. Ezzel nem azt állítjuk, minden menekült rossz szándékú lenne, de nem helyes mindenben csak azért velük egyetérteni, mert ők „menekülnek”. Ez igaz a röszkei helyzetre is. Miért Magyarországot ócsárolja a világ, miközben eleget tesz kötelezettségének, és megállítja az EU területére belépőket, mintegy védelmet nyújtva a nyugati államoknak?

A muszlimok el vannak nyomva Amerikában (?)

Egy csapásra sztár lett és az iszlámot népszerűsíti Ahmed Mohamed, a tizenéves srác, akit egy napra letartóztattak az általa készített táskába rejtett óra miatt. A 14 éves srác Texasban egy bombára hasonlító, sajátkészítésű táska-órával ballagott haza, ekkora tartóztatták le. Politikusok és hírességek az esetet meglovagolva nyilvánosan bátorítják, hogy a diszkrimináció és megfélemlítés ne vegye el a kedvét a merész álmoktól. Miról is van szó valójában?

ahmed-mohamed_2.png

Obama elnök személyesen hívta a Fehér Házba, magyarázkodva, hogy Amerika egy befogadó ország és ne adja fel álmait. Az esetet számos, celeb, valamint Mark Zuckerberg is elítélte, kiposztolva hogy „A tehetséget elismerni kéne, és nem letartóztatással díjazni. A jövő olyanoké, mint Ahmed.” Majd hozzátette, hogy ha a srác bármikor jönne a Facebookhoz, örömmel találkozna vele.

ahmed-mohamed-4.jpg

A muszlim gyerek sztoriját rengetegen a saját image-ük építésére használják fel, mint ez megtörténik rendszeresen minden „üggyel”, ami mögé lehet állni és sikkes a támogatása. Közel százezren követik az IStandwithAhmed-et mozgalmat a Twitteren, miközben már muszlimokkal szembeni diszkriminációról beszélnek a világ legbefogadóbb országában. Eközben tömegeket gyilkolnak meg Szíriában és Irakban, többek közt amerikai újságírókat - talán nem elrugaszkodott dolog a két ügy tekintetében aránytalanságról beszélni.

ahmed-mohamed_1.jpg

A srác egy hét alatt hírességek és politikusok támogatását élvezve (ne feledjük, az elnök választási kampány már zajlik) ügyvédek segítségét vette igénybe az őt ért sérelmek méltó módon történő rendezése érdekében. Egyúttal támogatói oldalt is létrehozott, ahol anyagi felajánlásokat tehetnek a fiúnak. Hogy erre pontosan miért is van szükség, azt senki sem tudja. Ahmed a Twitteren és mindenféle közösségi platformon hirdeti: ”Ne ítélj meg a nevem miatt”. Rasszizmusról beszél, amit közösen meg kell akadályozni, hogy ismét megtörténhessen. Emberek faliórákkal fényképezkednek, megcsúfolva a rendet fenntartó rendőröket, miközben akaratukon kívül, tudatlanságból az iszlám békés, populista módon történő elfogadásának csinálnak egyre nagyobb platformot.

ahmed-mohamed-5.jpg

A helyzetet árnyalja az Amerikában tényleg valamiképp jelenlevő előítéletesség, különösen a déli államokban, ahol még él sokakban a korábbi rabszolgatartó mentalitás. A negatív diszkriminációt el kell ítélni, de miért az a hülye, aki egy, a terroristák, a fundamentalista iszlám által közel 20 éve generált közhangulatot, valós veszélyt figyelembe véve nem bízzák a véletlenre? (9/11 borzalmairól részletesen itt). A rendőrök helyesen jártak el, hiszen nemre, és korra való tekintet nélkül, sajnos már számos öngyilkos merénylet történt. Szubjektív módon persze, rosszul esik, hogy meggyanúsítanak terrorizmussal, de tudnunk kell: egy a mi védelmünket szolgálja. Ha megszűnne a fenyegetés az iszlám terrorizmus részéről, nem kellene órákat sorba állni a reptéren és hónapokig tartó procedúrával vízumot igényelni az USA-ba. Ez nem a „hatalom” elnyomása, hanem a közösség védelme.

ahmed-mohamed-3.jpg

(Egyesek szerint Allahnak más tervei vannak a tehetséges fiúval).

Ahmed éppenséggel nem volt rossz szándékú, az más kérdés, hogy az esetet ő is ügyesen meglovagolja. A fenti eset is rávilágít: egy (egyébként minden bizonnyal tényleg nem szélsőséges) muzulmán, ahogy gyanúba keveredik, önmaga ártatlanságát máris felhasználja az egész vallás ártatlanságának védelmére. Holott ez ugyanolyan csúsztatás, mint azt mondani, hogy minden muszlim terrorista. Sem az egyik, sem a másik nem igaz. Mégis úgy tűnik, 14 év elég volt Amerikának hogy elfelejtse 9/11-et.

Látogasson vissza naponta frissülő oldalunkra! Cikkek, hírek, tanulmányok az iszlám világról és a Nyugattal való viszonyáról!

Iszlámista késelt rendőrt Berlinben

Közel a Kelet 2.0

Az Iszlám Állam zászlaját már korábban is láthattuk Németországban 2012-ben, valamint pár napja ismét felbukkant a migránsok között. Németország nagyot fordult két hét alatt, a nyitottság zavarodottságra fordul át, miközben tegnap egy rendőrre támadó iszlámista terroristát kellett likvidálni Berlinben.

A rendőrnő szerencsére életben van, de súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Tegnap délelőtt a nyílt utcán késsel kezdett hadonászni egy férfi, akit a bejelentést tevő járókelő "pszichiátriai esetnek" hitt. Mint kiderült, egy korábban már terroristaként nyilvántartott iraki férfi minden bizonnyal a múlt heti felhívásnak tett eleget, amikor két IÁ tag felszólította a dzsihádistákat a hitetlenek lekaszabolására

german_knife_accident_1.jpg

A férfi a kiérkező rendőrökre támadt, kettejük közül a rendőrnőt a golyóálló mellény alatt hason szúrta. A nem régen kiképzésben részesült társa lőni kezdett, de sajnos nem csak a támadót, de a nőt is eltalálta. Időközben többen is kiérkeztek a helyszínre, összesen nyolc lövést adtak le. Természetesen a támadót is kórházba akarták szállítani, de ő a mentőautóban meghalt. 

german_knife_accident_2.jpg

Rafik Y. (képünkön) 1994 óta él Németországban, de a befogadó országában 2008-ban került vád alá, amikor egy terrorszervezettel való kapcsolata miatt 8 év börtönre ítélték, ami jövőre járt volna le. A férfi mégis szabadlábon volt, azonban megfigyelés alatt állt, mert 2013-ban szabadlábon engedték, azóta azonban többször összetűzésbe került a törvénnyel, a német Bild szerint az al-Káidával is kapcsolata lehetett.  

german_highwayjihad_molino.png

(Németnyelvű felszólítás a német sztráda felett "Fiatokimádni fogják Allahot, vagy meghalnak")

Rendszeres hallunk ártatlanokat inzultáló, megtámadó emberekről itthon is, de bölcstelen lenne nem elgondolkodni, hogy az iszlámisták körében igen gyakori az ilyen jellegű támadás a nyílt utcán (lásd a 2013-as woolwich-i mészárlást). Egyre több iszlám kultúrából érkezett ember van Európában, és ugyan nem mindegyikük „hódító”, vagy agresszív szándékkal lép fel, de észre kell vennünk ezen rendszer összeférhetetlen voltát. Objektív módon megközelítve látjuk, hogy világ.-szerte, ha az iszlámista terrort nem számítjuk, a világ egészen békés hely. Az iszlámban a kafírok (hitetlenek) elleni merényletek, vagy a velük szemben történő különféle gazdasági-, és egyéb eszközökkel vívott harc nem csak megengedett, hanem egyenesen felszólítás. Aki nincsenek ezen rendszer befolyása alatt, azok nem teljesítik ezen mohamedi parancsokat, de úgy tűnik egyre többen éppen ennek a parancsnak engedelmeskedve jönnek ide, Európába. A reális helyzetértékelés, egy idegen kultúra karakterének objektív tényszerű felmérése nem uszítás és kirekesztés - különsen, amikor egyre több eset támasztja alá ezt a gyakorlatban is.

 

 

Közel a Kelet

Schengen és hatása röviden

A tegnapi események Röszkénél az egész világ figyelmét csak fokozták hazánkon. A „menekültek” összecsapása a rendőrökkel, a kerítésen átdobált gyerekek, mindeközben az Európai államok közönye és cinkossága rávilágított az Európai rendszer ingatag voltára, különösen a Schengeni Egyzemény visszásságaira.

roszke_1.jpg

Legalább 20 rendőr megsérült, számos migráns szintén. A kerítésen átdobott két kisgyerek kórházba került. A szerb határ felőli áradatot a szerb vezetés nem állította meg, sajnos valósággal ráengedték a magyar rendőrökre a kerítés miatt felbőszült migránsokat. A Facebook-ot figyelve észlelhető, hogy a határvédő rendőrök respektje mostanában érik be a lakosság részéről, eddig mindenki menekültpárti volt. Persze, ezután is lesznek, akik nem értik majd meg: két ellentétes civilizáció, világnézet, értékrend, kultúra feszül egymásnak. Ha már egyesült Európáról beszélünk, össze kéne fogni egy, a kultúránkat hosszútávon felemésztő tendenciával szemben. Ez nem pártpolitikai vagy világnézeti kérdés, hanem egy kollektíva közös civilizációjának és gyökereinek a védelme. Aki akarja, hogy a gyerekei, unokái is élvezzék az alapvetően emberbarát Európát, akkor annak tennie kell.

roszke_4.jpg

A Schengeni Egyezmény részleteit sokan nem ismerik, sokan most hallották először a megállapodás nevét. Olvasónk kedvéért pár mondatban összefoglalnánk az előnytelen megállapodás részleteit. Az egyezmény lényege a belső határok megszüntetését, és egy „külső”, közös határ együttes védelmét tűzte zászlajára. A 30 éve megkötött egyezményt a nyugati országok (NSZK, Franciaország és a Benelux államok) indították el, a határok teljes elbontását sürgetve. Az idővel csatlakozott keleti országok fokozatosan egy „szűrő” szerepét kezdték ellátni (lásd az 1990. évi Schengeni Végrehajtási Egyezményt) mely a külső határsávok megerősített ellenőrzéséről szólt. Így a nyugati jóléti társadalmakba továbbáramoltak a képzett, nyelvet beszélő, integrálódni akaró bevándorlók; akik nem ilyenek voltak, és inkább a kelet-európai környezetben tudtak „érvényesülni”, azok fennakadtak a szűrőn.

Az EU-hoz idővel csatlakozott országok a taggá válással kötelező érvényűen elfogadták az egyezményt magukra nézve. 1999 májusától a maastrichti rendszer III. pillére lényegében kettévált, így a külső határok átlépésével, a menedékjoggal, bevándorlással és a polgári jogi, valamint vámegyüttműködéssel és a csalással foglalkozó részek átkerültek az EU I. pillérébe. Ennek eredményeként akár a belső határátlépésre, a külső határok ellenőrzésére, a vízumkiadásra, vagy éppen a bevándorlás szabályozására és a menedékjogra vonatkozó döntéseket ezután az EU Tanácsán ülésező miniszterek hozzák meg. Ezt azért fontos tudnunk, mert úgy döntenek központilag rólunk, ahogy akarnak. Fontos még, hogy a menedékjogért folyamodók kérelmét az az ország intézi, amelyen keresztül ezek a személyek az EU területére be akarnak lépni. Mivel az adott ország biztonsági szintjének megítélése is változó az EU-n belül, amelyből a menedék kérője (közvetlenül vagy átutazóként) érkezik, a kérvényeket tagországonként más és más módon bírálják el. Így pl. törvénytelen bevándorlás esetén annak az országnak kell gondoskodnia a bevándorlóról (és adott esetben a határra szállítását biztosítania), amelyen keresztül a bevándorló a térségbe érkezett.

roszke_5.jpg

Magyarország Európa fekete báránya, diszkriminatív és fasiszta – Orbán Viktor tegnap este a Die Welt-nek, a Le Figaro-nak, a Die Presse-nek és a Times-nak adott interjút. Ezekben hangsúlyozta, hogy "Vannak új törvényeink, amelyek szigorú büntetést irányoznak elő az illegális migránsok számára. A határra küldtük a rendőrséget és a hadsereget. Ez világossá kell tegye, hogy bár a migránsok benyújthatnak menedékkérelmet, tartaniuk kell magukat a szabályokhoz", azonban az igazi erőt nem a kerítés képviseli. A miniszterelnök a kvótákról elmondta, azok egyfajta meghívóként funkcionálna, hiszen egy bizonyos mennyiségű ember „jöhet”.  "A nemzetközi közösség célja nem lehet az, hogy minden menekültet befogadjon és új otthont adjon neki. Nem lehet cél az, hogy minden szíriai elhagyja Szíriát. Politikai síkon arra kell törekednünk, hogy Szíria újra élhető hely legyen"

islamophobia-4.png

Korábban is írtuk, Európa liberális, befogadó, „multikulti” – ez egyrészt nagyszerű, Európa jogosan szégyelli magát a Holokausztért, de ezt utólagosan nem tudja már kompenzálni mindennek és mindenkinek az elfogadásával. Egyes elemzők „Európa megszállásáról” beszélnek, mert a hetvenes évektől fogva fokozatosan adtak át európai vezetők egyre nagyobb „teret” a közel-keleti gazdag országoknak: cégek, szállodák, egyéb ingatlanok, fociklubok és sok más van már arab befektetők tulajdonában. Ők ezért a sok ideáramló pénzért cserébe a mesés arab kultúra széleskörű megismertetését kérték. Az ideológiai és politikai változásoknak köszönhetően a befogadó és demokratikus Európa érdekes egyvelege lett a diktatúrának és a diszkriminációnak: megmondják, mi elfogadható, kiket kell támogatni, és ha valaki ebben az egyre szélesedő támogatottsági körből nem szupportál mindenkit, akkor arra rá akarják kényszeríteni az „elfogadás” törvényét. Aki mégsem akar fejet hajtani, azt fasisztázzák (ezen a kontinensen ez erős szitokszó) és mellőzni kívánják, háttérbe sorolnák a financiális,- és egyéb támogatási listán, stb. A kérdés sok komponense ellenére nem olyan bonyolult – aki egyszer ebbe a családba bekerült, onnan kijutni nem tud.

islamic_woman.jpg

"Tanulmányoztuk, hogy mi történt az elmúlt években a nyugat-európai országokban. Nyugati kormányok őszinte erőfeszítései ellenére nem sikerült integrálni a muszlim közösségeket, és mi magyarok nem akarunk párhuzamos társadalmakat, mert akkor a keresztények számbelileg vesztésre állnának. Ha beengedünk muszlimokat a kontinensre, hamarosan többen lesznek, mint mi. Ez egyszerű demográfiai és matematikai kérdés, az iszlám világban korlátlan a muszlimok utánpótlása" –mondta a miniszterelnök.

 

Az Iszlám Állam zászlója bukkant fel a menekültek közt

Németország módosítja a Schengeni egyezményt, és kezdi szépen lassan szűkíteni határait. Kevesebb emberre számítottak, mint amennyi jött. A fő gond inkább az, hogy a terroristák beszivárgására egyre nagyobb esély van.

germany_flag_isis.jpg

Szíriai hírforrások szerint már több, mint 4000 Iszlám Állam kötelékében levő terrorista lépett be a kontinensre. A Facebook-on és egyéb, felhajtást kereső weboldalakon már több hete láthattunk „előtte-utána” fényképeket dzsihádistákról. Akik ismerik az iszlámot, tudják, hogy még ha ezen képek nem mindegyike valós, a fenyegetés sajnos sokkal inkább. Az al-Kaida mestertervében (melyről hamarosan nálunk is olvashatnak) benne foglaltatik Európa menekültekkel való elárasztása, és iszlamisták becsempészése.

isis_among_refugee.jpg

E sorok írója is találkozott olyan közel-keleti útlevéllel, mellyel hivatalosan nem lépték át a magyar határt. Ártatlan menekültek között könnyen elvegyülnek a kinézetre, nyelvre semennyire sem különböző terroristák. Az 565 mérföldes török határon, valamint a gazdagabb (és liberális) európai nemzetek határai könnyedén átjutott több ezer ISIS-tag. A Németországban ISIS-zászlót lobogtató bevándorlók nem aznosak minden bevándolróval, de felhívják a figyelmet az elvegyülés valós esélyére, sőt problémájára.

dugovics_titusz.jpg

A Nyugatnak annak érdekében, hogy megvédje magát a globális dzisháddal szemben, ismét magára kell találnia és határozottan meg kell fogalmaznia, mi is az a kultúrális fölrajzi terület amit meg kell védenie, és azt is, hogy minek a nevében. A közömbös és langyos liberális multikulturalizmus szívélyes ideológiája alapján ez leheteten. A 19.század nacionalizmusa - mely nem tévesztendő össze a neonáci, fasiszta eszményekkel - kiveszőben van az egykor dicső Európából, pedig ez az az eszmény, ami stabilizálta a kontinenst. Nem érdemes feláldozni az életet a multikulturalizmus és a posztmodern liberalizmus oltárán - ezek nem képesek úgy motiválni az embereket, hogy azt tegyék, amit a neves törökverő elődök, vagy akár Dugovics Titusz Nándorfehérvárnál, vagy Zrínyi Miklós Szigetvárnál. Európáért a mi őseink harcoltak, megvédve a külső behatásoktól, hódítóktól, garantálva a jövő nemzedékének, hogy most mi ebben a szabdságban élhessünk, amit demokráciának nevezünk. Recseg, ropog, sok a hiba és a visszaélés, de még mindig emberibb és élhetőbb, mint egy elnyomó rendszer.

Az ISIS németül bátorítja a köztünk élő iszlamistákat a gyilkolásra

Megdöbbenést váltott ki széles körben, hogy németül üzent új videójában az IÁ – fogjanak egy nagy kést, és kezdjék el vágni a kafírokat, hol csak érik. A videónak az elhangzottak túl, mélyebb üzenete van számunkra.

german_isis_message.png

Az ISIS borzalmas ténykedéseit, erőszakosságát és brutalitását eddig nem érezték annyira az európaiak a bőrükön. A tömeges kivégzésekről, szexrabszolgákról és kulturális barbarizmusról szóló beszámolók nem lépték át az ingerküszöböt. Úgy tűnik ez most változhat, sajnos azonban ez nem egy jó hír.

Amire szükségetek van, az egy nagy kés, és annyi hogy menjetek le az utcára és vágjátok a a hitetleneket, akikkel csak találkoztok” – buzdította a német és osztrák fanatikusokat, akik ha már Szíriában és Irakban nem tudnak hittestvéreiknek segíteni, legalább a saját nemzetükben végezzék a dzishádot.

A videón Abu Ámár al-Almáni és az osztrák dzsihádista Abu Uszama al-Ghárib beszél németül – az utóbbi már ült osztrák és török börtönben. Valódi neve Mohamed Mahmúd, több ISIS propaganda videóban feltűnt már. Az iszlámban a világ két fele a da al-iszlám és a dar al-harb. Amíg politikai, kulturális, vallási, gazdasági és minden egyéb értelemben nem valósul meg az „iszlám háza”, addig kell karddal folytatni a dzsihádot. Ezután megvalósul a béke.

Miközben Európa figyelmét leköti a migránsok beáramlása, addig nem számol ténylegesen az ezzel járó terroristák beszivárgásával, valamint a kulturális status quo változásával. Mint korábban is írtunk róla, az ide érkező menekültek, migránsok, bevándorlók (a felsorolás szándékos, tartalmukat tekintve ezek nem szinonímák) egy olyan komplex rendszerből érkeznek, mely az élet minden szegmensét, a társadalom minden szféráját, az emberek gondolkodásmódját és lelkiismeretét is befolyásolni kívánja. Az iszlám jog, a Saría teljesen különbözik a nyugati gondolkodásmódtól, értékrendtől; a szövegek, melyekre alapszik (Korán, Hadísz és Szíra) szintén egy miénktől eltérő gondolkodásmódot közvetít.

dubai_1.jpg

Aki ebben nő fel és így szocializálódik, az érthető módon mást tart fontosnak, mint mi; mást tart értéknek, mint mi; és így tovább. Egy erre épülő társadalom – mondhatni civilizáció – sok tekintetben nem csak a nyugati felfogással, de az alapvető emberi jogokkal is ütközésbe kerül. Ne feledjük, számos terrorista gyanús személyt halásztak ki a hatóságok. Azonban az általánosítás csapdája ebben a kérdésben is fenyeget, pedig rengeteg ember akar kijönni ennek a rendszernek a befolyása alól. Nem véletlen ez a hatalmas kivándorlás (hidzsra - هِجْرَة) a benne élők és ebben felnőtt tömegek érzékelve a rendszer repedéseit és instabilitását, el akarják hagyni, most, amikor lehet.

deso_dogg.jpg

(A terroristákhoz csatlakozott rapper).

Al-Almáni bátorította a harcolni vágyókat, hogy addig utazzanak ki, amíg lehet „nehogy lekéssétek a vonatot”. A kár iszlamista Angela Merkelnek is üzent, megfenyegetve, hogy bosszút fognak állni „ a Próféta káromlásáért és az Afganisztánban kiömlött muszlim vérért”. A Palmürában felvett videót a két megkötözött fogoly kivégzése zárja, miközben Deso Dogg német rapper számát játsszák be. A rapper szélsőségessé vált, és csatlakozott az IÁ halálszektájához, hozzá hasonlóan összesen csak Németországból 720-an csatlakoztak a dzsihádhoz.

Tudta, hogy a Korán nagy része Önről szól?

Az iszlám szent szövegek alapja a Korán, de emellett a Hadísz és a Szírák szolgálnak az igazi muszlim hitének és élete alapjául. Megdöbbentő, milyen sokat foglalkozik a Korán a nem muszlimokkal, és a velük való bánásmód részletezésével.

koran.jpg

A hitetlenek, arabul kafírok (كافر‎ ) vagyis mindazok, akik nem muszlimok igen gyakran említést nyernek az iszlám szövegekben, és az ezekre épülő jogrendben, a Saríában. A szó nem egyszerűen hitetlent jelent, hanem pontos fordításban az „igazság elfedőjé”-t vagy kicsit magyarázva „Allah irgalmának elhárítójá”-t. Miért is érdekeljen ez minket?

Az iszlám alapkönyve, mondhatni „bibliája” nem csupán a Korán, hanem ezzel együtt a szunna, vagyis a Hadísz és a Szíra. A szunna Mohamed (minden muzulmán számára követendő) tökéletes példáját prezentálja az olvasónak; hagyományt, valamint az ezekhez fűzött gyakorlati útmutatásokat, kommentárokat tartalmaz. A szunna minden, ami Mohamedtől származik – amit mondott, tett, amit helyeselt vagy elítélt; parancsai, tanácsai, javaslatait és tiltásai mind-mind benne foglaltatnak a Hadíszban és a Szírában. Ez a három szöveg elválaszthatatlan egymástól. A Korán a teljes szöveggyűjteménynek mindössze 14%-át teszi ki. Az iszlám ezek alapján kis túlzással 86% Mohamed, és csupán 14% Allah, hiszen Mohamed egy tökéletes muszlim prototípusa: ahogy ő élt, vélekedett, cselekedett, stb., az iszlám szent szövegei ezt tekintik mérvadónak.

kafir.jpg

(A CSPI grafikája).

Az iszlám kitüntetett figyelmet fordít a kafíroknak – a Korán 64%-a, vagyis nagyobb részre a hitetlenekről szól. Mindenki hitetlen, aki nem muzulmán: ateista, keresztény, buddhista és mindenki más. A Szíra (Mohamed élete) 81%-a szentel kiemelt helyet a kafíroknak, lényegében a próféta hitetlenekkel szembeni küzdelmeit írja le. A Hagyományokat tartalmazó Hadísz pedig 37%-ban foglalkozik a nem muszlimokkal.

kafirok.jpg

(Ők mind kafírok).

A fent említett forrásokat olvasóknak egyértelművé válik, hogy a kafírokat be lehet csapni, kigúnyolni, összeesküvést szítani ellenük; végső soron meg lehet ölni, kínozni és egyéb kegyetlenségeket elkövetni ellenük. Az iszlám tudósok szerint Allah törvényei állandóak, örökérvényűek, ezzel szemben az egyes államok világi törvényhozása által alkotott szabályok csak egy ideig tartanak – ebből fakadóan érvényességük is relatív, különösen a Saríával szemben.

 

9/11 – Attól fogva más lett a világ

جهاد‎

A tizennégy évvel ezelőtt történt három, összehangolt terrortámadás azon túl, hogy szembesítette a világot az iszlám radikalizmussal, alapjaiban változtatta meg a nyugati világ életét. A háromezer halálos áldozatot követelő támadások kegyetlenségükkel megfelelően illusztrálták, hol is húzódik jelenkorunk egyik leghangsúlyosabb frontvonala. A dzsihád (جهاد) globális problémává vált.

9-11_1.jpg

A terror célja, hogy egy közösség néhány, de lehetőleg minél több tagjának megölése által, a merénylők befolyást nyerjenek az adott csoport/nép/törzs, stb. minden egyes tagja felett – a terror által (a szó latinul félelmet jelent). A 2001-ben történt borzalom kétségtelenül új korszakot indított el. Az azóta meghalt Oszama bin Laden ördögi terve a „nagy Sátán”, a Nyugati világ és az amerikai nemzet öntudatának, fő jelképeinek elpusztítása volt. A cél nem csupán több ezer ember kegyetlen megölése, hanem az (akkor még) Izraelt jelentősen segítő Amerika és szövetségeseinek megfélemlítése volt. A merénylők motivációjának egyik eleme az Izrael ellenes harc volt, hiszen az USA akkoriban a legnagyobb szövetségese volt a zsidó államnak. 2002 novemberében az al-Kaida vezér USA-nak címzett levelében ezen felül Izrael támogatását nevezte meg elsődleges motivációként, amikor azt írta: „Izrael létrehozása és támogatása az emberiség legnagyobb bűncselekménye”. A szeptember 11-én lejátszódott borzalmas 102 perc teljesen megváltoztatta az új évezred menetirányát, már annak hajnalán.

battle_of_vienna_1683_11.PNG

(A Bécs-i csata során 1683-ban a kereszténység visszaverte az iszlámot).

Ezen felül a dátum szintén magában hordoz egy érdekességet: 1683-ban szeptember 11-12-én Bécsnél (Kahlenberg-i csata) végleg visszaverték az Oszmán Birodalom haderejét. A Sobieski János és Lotaringiai Károly vezette szövetséges haderők győzelme Kara Musztafa nagyvezír csapatai felett a hanyatlás útjára billentette az addig megállíthatatlannak hitt, kegyetlen sereget. Az egész világra kiterjedő Iszlám Kalifátus ideája itt derékba tört. Bin Laden hosszas hallgatás után egy, a Nyugati világra mért erőteljes csapással sikeresen újraegyesítette az addig egymáshoz lazán kapcsolódó iszlám világot, és az Umma (أمة‎) apró sejtjei elkezdtek ismét összefogni a vágyva várt Kalifátus megvalósítása érdekében, melynek útjában a görög-, valamint zsidó-keresztény kultúrkörön nyugvó Nyugat áll.

Azon az őszi reggelen 19 terroristának sikerült átjutnia az ellenőrzésen, és felszállnia négy repülőre. A 7:59-kor felszállt American Airlines 11-es járatán az akció gyakorlati vezetője, Mohammed Atta utazott, aki véletlen a légi irányításnak is elfecsegte, hogy több gépük van. A terroristák késekkel, vagy pisztolyokkal ölték meg a pilótákat. Az eseményeket minden esetben a kétségbeesett utasok telefonhívásaiból rekonstruálták, amiket hozzátartozóikkal folytattak az utolsó perceikben. A 11-es járat 8:46-kor becsapódott a WTC északi tornyába.

A sokkoló felvételek azonnal megbénították az amerikaiakat, és hisztériát váltottak ki. Az ekkor éppen egy iskolában felolvasást tartó Bush elnököt azonnal értesítették, bár nem teljesen egyértelműen. Mire elindult a déli torony kiürítése, 9:03-kor oda is becsapódott egy másik repülőgép, a 175-ös járat. A repülő pont a torony derekán ütközött az épületnek, felgyorsítva az összeomlását.

Ekkor már az elnöknek is megmondták: „Amerikát megtámadták.” 9:30-kor Bush beszédet intéz a TV-ből a nemzethez. 9:37-kor egy újabb repülő csapódik be, ez már Virginia államban, a Pentagon épületének külső peremébe, ami teljesen össze is omlik egy órán belül, 125 ember életét követelve.

9:59-kor összedől a 110 emeletes déli torony, ami hatszáz mentőmunkást is maga alá temet.

Ekkorra már a negyedik gép, a Unitied 93-as utasai is tisztában vannak a borzalommal. Az utasok férfi tagjai ellenállást szerveztek, és betörtek a pilótafülkébe. A gépet vezető terrorista 10:03 perckor „Allah hatalmas” felkiáltással, 1200 km/h-s sebességgel Shanksville mellett a földbe vezette a gépet, ami úgy csapódott be, hogy csak egy óriási kráter maradt utána. Ennek feltételezett célpontja a Fehér Ház volt. A hősies halált halt utasoknak a Unitied 93 című dokumentarista jellegű film állított emléket. 10:28-kor összedőlt az északi torony is, 1400 embert temetve maga alá, valamint elpusztítva a közvetlenül mellette levő Marriott hotelt is.

Az áldozatok közül a gépen utazók azonnal, a becsapódáskor szörnyethaltak, rengeteg ember a lángok okozta füst miatt, vagy az épületek összeomlásakor halt meg. Megközelítőleg 200 ember ugrott a biztos halálba a lángok elől, az erről készült leghíresebb fotó a „Zuhanó férfi”-t ábrázolja. Az áldozatok száma megközelítheti a 10.000-et, bár csak 1600 holttestet azonosítottak, de több tízezer csontszilánkot és szövetdarabot találtak, melyeket nem tudtak azonosítani az eltűntekkel. A támadókat, pontos forgatókönyvüket, valamint későbbi terveiket Atta poggyászában találták meg, ami nem jutott fel a gépekre.

9-11_2.jpg

Az összesen 2976 áldozatot követelő merényletek kitervelői ellen Bush elnök még aznap este meghirdette a hajtóvadászatot, és elindult egy globális, terrorellenes háború, amit a konspirációs teóriák kiötlői szerint csupán az amerikai olajéhség motivált, holott a 9/11-es támadásokban összesen 90 ország állampolgárai vesztették életüket, ilyen módon ez nem csak Amerika harca lett. Jól mutatja az iszlám, mint rendszer működését, hogy az iszlám világ azonnali felháborodását fejezte ki, hogy a magukat muszlimoknak valló, Korán tanításai szerint merényletet elkövetőket ne "mossa össze" a világ az igazi muszlimokkal. A nyugati világban együttérzést váltottak ki a vallási és politikai korrektséget követelő vallási vezetők nyilatkozatai, amik hamar elvonták a világ figyelmét a több ezer életet követelő merényletről. Bush és az akkori brit miniszterelnök Tony Blair alig pár héttel a szörnyűség után már valósággal "magyarázkodott" és az iszlám világ kedvében kívánt járni, amikor nyilatkozataikban "Allah nevének meggyalázásáról" beszéltek. Ezek az emberek Allah nevében, a Korán tanítása szerint jártak el, amikor nyugati "hitetlen" emberek életének vetettek véget - hogy, ki a muszlim és ki nem, ezt a Korán, a Hadísz-ok és a Szíra alapján állapíthatjuk meg, valamint aszerint hogy ki él így és ki nem. Az akkori események megegyeznek napjainkban történtekkel - relativizálni kívánják egy embertelen rendszer tanításait, és a gyakorlat által ellenőrizhető tetteit. Hasonlóan más vallásokhoz, mindenki egyénileg dönti el, mennyire merül el az adott hitvilágban, így az azzal történő azonuslás mértéke számít, de objektív szempontok alapján (többek közt az emberi szabadság és méltóság tisztelete, a más vallásúakkal szemben tanusított magatartás, stb.) az adott hitrendszer vagy pozitív vagy negatív. Persze, nem szabad általánosítani, hiszen valóban különbség van a transzcendest őszintén kutató békés muszlim emberek  és fanatikus muszlim emberek között, de ki kell mondanunk: békés iszlám nem létezik.

radicalislam.jpg

Az azóta eltelt tíz évben a terrortámadások nem látott intenzitással indultak el, a dzsihád harcias hívei megérezték a nyugati világ ijedelmét. Az ellenük indított harc azóta sem zárult le, viszont az elmúlt több mint egy évtizedben sikerült Száddám Husszein véres uralmának véget vetni, emellett a 9/11-es terrorakciók legfőbb vezetőit levadászni, és az elmúlt években vége lett 9/11 kiötlőjének, és finanszírozójának is, bin Ladennek. A Nyugat azt hitte, fellélegezhet, azonban kijózanító volt számára, hogy igazából a dzishád ügye túllépett korábbi kulcsfiguráin, s másokon keresztül haladt tovább. Itt egy bizonyos szempontból személy-független törekvés, az Iszlám Világ, a Kalifátus helyreállítása van a középpontban - hogy ezt ki viszi véghez, az mellékes.

isis_caliphate.png

Obama elnök jelenlegi politikája mindinkább a szituációból való kifarolást mutatja, pedig az USA az egyik legjelentősebb szereplője lehetne a terrorellenes háborúnak, mint ezt tette is 2001-et követő években. Amerikának a megemlékezés mellett most azzal is szembe kell néznie, hogy azért voltak ők az első célpont, mert az ellenség is felismerte, hogy megvan bennük a képesség és az erő, hogy fontos szereplői legyenek a terror elleni harcnak. Európa erős, de a terroristák az egész Nyugat ellen viselnek hadat, ami jelenleg a Dar al-Harb (دار الحرب) vagyis a "háború házának" része. Ebben pedig Amerika is egy kiemelt célpont.

süti beállítások módosítása