Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról

(+18) Elrabolva, megalázva, eladva

Egy szökött szexrabszolga megrázó beszámolója

2015. szeptember 02. - tudosito

Elrabolták, megverték, megerőszakolták, majd ezek után el is adták – és kezdődött szinte minden elölről. A hölgy esete sajnos nem egyedi, az ISIS nemzetközi emberkereskedelmi piacot működtet iraki központtal, ahol jellemzően keresztény és jazidi nőket tartanak fogva, és adnak el szinte fillérekért, nem meglepő módon nyugati kuncsaftoknak is. Innen szökött meg csodával határos módon egy 18 éves jazidi lány – megrázó beszámolója könyv formában jelenik meg.

jinan-slave-is-book.jpg

Jinan-t 2014 elején fogták el, három hónapos kálváriája különös módon szökéssel ért véget. Párizsban az AFP-nek mondta el, miken ment keresztül, a borzalmakról elmondottak alapján Thierry Oberle újságíró segítségével született könyv megjelenése alkalmából tett látogatása során. Több helyszínen hurcolták végig az északi régió városai között, míg meg nem vásárolta két férfi, egy volt rendőr és egy imám.

Kifejezetten szexuális célokra „tartott” nőket megverték, ha ellenálltak, különféle módokon megkínozták őket – volt hogy kikötötték a szabadban, a forró napon leláncolva egy vödörvízzel, amiben döglött egér volt. Volt, hogy elektrosokkal fenyegették őket. „Ezek nem emberek. Őket semmi sem érdekli, az élet sem, csak a gyilkolás és a halál. Egyfolytában drogot fogyasztanak, emiatt erőszakosan mindenkivel. Egyfolytában azt szajkózzák, hogy egy nap majd az Iszlám Állam uralja az egész világot.” – meséli megrendülve Jinan.

slaves_3.jpg

Azt is leírta a könyv, hogy egyszer egy hatalmas oszlopcsarnokba vezették be őket, ahol több tucat nő volt összegyűjtve. „A harcosok sürögtek körülöttünk, rekedten röhögtek rajtunk, csipkedték a nők fenekét és megjegyzéseket tettek ránk. Egyszer az egyik így panaszkodott: „Ennek nagy mellei vannak, de én kék szemű jazidit akarok, amelyiknek sápadt a bőre. Azok néznek ki a legjobban. Megfizetem az árát.” Ami még megdöbbentő ezen felül, hogy ezeken az „emberpiacokon” nem csak szíreket meg irakiakat látott, hanem számos nyugatról érkezett vevőt is, akiknek azonban nem tudta megállapítani a hovatartozását. A legszebb nők a vezéreknek, meg a pénzes nyugati vevőknek vannak fent tartva. Miután eladták, a napjai így teltek egy házban, ahol több nővel volt összezárva.

slaves_1.jpg

A rabszolgatartók és a főként emír vevők között közvetítők működnek, úgy kezelve ezeket a nőket, int „állományt”. Jinan jól emlékszik egy elejtett mondatra az egyik alkuból: „Oda adom a kis barnát a Berettádért. Ha inkább kápéban rendeznéd, akkor 150 dollár, de lehet euró vagy dínár is.” A gazdái úgy értesültek, hogy nem beszél arabul, így szabadon beszéltek előtte – Janin hallotta, hogy egy bizonyos Abu Omar azt mondja, „Egy férfi nem tud három nőnél többet venni, hacsaknem Szíriából, Irakból vagy valamilyen nyugati országból jött”. A másik erre azt felelte, hogy „ez jót tesz az üzletnek, hiszen egy Szaúdi országból jött vevőnek utazási-, és egyéb költségei vannak, vagyis nagyobb megtérülési rátát kell elérnie”. Az Iszlám Állam többek közt ebből fedezi a költségeit, a nagy tételben történő eladások miatt.

slaves_2.jpg

(A képen egy tavayl kiszabadult volt fogoly, akit gyermekével együtt raboltak el)

Az ISIS rendszerint megöli a férfiakat, a nőket pedig elrabolják szexrabszolgának, vagy hogy eladják őket. A gyermekeket maguknak tartják meg, hogy harcosokat neveljenek belőlük - talán ismertebb, ha úgy fogalmazunk, janicsárokat.

Miután egy lopott kulccsal sikerült megszöknie, Jinan visszament férjéhez és most egy menekülttáborban él Iraki Kurdisztánban. „Ha visszatérünk, ismét áldozattá válunk”. Szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha egy nemzetközi védelem alatt levő térségben élhetnének – érdekes, hogy egy ilyen borzalmakon átment ember valamiért nem Németországba vágyik, vagy valamelyik Nyugati országba.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iszlamallam.blog.hu/api/trackback/id/tr267753512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása