Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról

(+18) A lefejezés pszichológiája

Mi történik ilyenkor?

2015. augusztus 30. - tudosito

"Az ISIS lefejezett három jazdi férfit" - naponta halljuk, olvassuk a rémisztő híreket, de vajon tudjuk, felfogjuk-e ennek a  borzalmát? Együtt érzőknek, a helyzetet megérteni vágyóknak, na és persze erős idegzetűeknek most elmondjuk, mi is történik ilyenkor. Vigyázat, sokkoló írás!

isis_beahead.jpg

A rendszeres hírek a lefejezésekről egy idő után egyre feljebb emelik az ingerküszöböt, az ember mondhatni megszokja, hogy "lefejeztek pár embert". A szenvedéstől, haláltól valósággal elszoktatott nyugati kultúrában szerencsére nem látunk már ilyet, és nem is vágyunk rá - de az empátia, a felháborodás nem tud kialakulni, ha nem jut el a tudatunkig, mi is történik ezekkel az emberekkel. Mint történt például a nyugatiak közül James Foley-val, Steven Sotloff-fal vagy David Haines-szel. Amint ismerjük a nevüket, némiként rálátunk az életükre, egyből közelebb jön a tragédia.

Az iszlámban a hitetlenek lefejezése az elrettentést szolgálja, valamint a megszégyenítést. "Amikor összetalálkoztok hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor aztán nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket!"  - szól a 47.szúra 4.berse a Koránban.

Évezredes szokás

Évezredek óta, kultúráktól függetlenül az ember fejének testétől való leválasztása egyes esetekben a becsület megőrzését jelentette, de gyakrabban a személy és a test meggyalázását szolgálta,  különösen ha a halottat utólag fejezték le, ezenfelül egy elrettentő módja volt a kivégzésnek, kifejezve, hogy az illető olyat tett, amivel már csak ezt kiérdemelte.

guillotine.jpg

(Humánus európai megoldás).

Európában a korai időkben pallossal igyekeztek elválasztania a fejet a testtől (legismertebb magyar példa Hunyadi László többszörösen félresikerült kivégzése). Ez általában másodszorra biztos sikerrel járt, a Az ISIS esetében ezek a videóra vett tettek az elrettentést szolgálják - ne merjen senki se szembeszállni velük, mert ezt fogja kapni. Ami nyilván, önmagában nem igaz.

japanese_beheading_1894.jpg

Korábban a szamurájok alkalmazták ezt a módszert - ha valakit elfogtak és így fejeztek le, az becsület vesztés volt (nem számítva a harakiri közbeni baráti lefejezést). Jemen, Irán, Katar és Szaúd-Arábia törvényei engedélyezik a lefejezést, csak az utóbbi országban halljuk, hogy ilyet alkalmaznak is. Ekkor is egy kard általi egyetlen csapás okozza a halált - a két gerinccsigolya közti csapás jó esetben azonnali halált okoz, a másodperc törtrésze alatt szűnik meg az illető éle. Ez a fajta "humáus" megoldás a guillotine-nal sem 100%-os. Ebben az esetben a halál 2-3 másodperc alatt bekövetkezik, az agy oxigén ellátása, és a stroke okozta hirtelen agyba történő vár beáramlás miatt. 

beheading-in-saudi-arabia.jpg

Bestiális brutalitás  (innentől óvatosan!)

Az Iszlám Állam által alkalmazott lefejezésnél, az áldozatot ért sokk, ami az elrablásával, megkötözésével (esetleg megverésével, stb.) is jár, már eleve évekbe telik, míg valaki utólag feldolgozza. Az áldozatot ilyenkor teátrálisan "beállítják", felkészítik, különösen ha videó is készül. A megkötözött áldozatot hátulról le is fogják, egyes esetekben rátérdelnek, és a fejét hátrahúzva egy tőrrel elkezdik a torkát szabályosan reszelni.

screen-shot-2015-08-12-at-7-19-48-am.jpg

A bőr, a nyelőcső, az erek és idegek fokozatosan szakadnak el, a kiömlő meleg vér elborítja az áldozat környezetét. Eközben a fájdalomtól elkeseredett ordítása már nem a száján, hanem hörgések közepette a nyakon vágott lyukon jönnek ki, borzalmas tónusban. Az esemény nem tud tovább tartani kb. 30 másodpercnél, mert "szerencsére" az ember ezt nem bírja ki tovább. 

Ez az, ami történik akkor, amikor keresztények, és mások lefejezéséről olvasunk, senki se a humánus hirtelen kardcsapásra asszociáljon. Ez az, amit férfiakon kívül gyermekekkel és nőkkel szemben is előszeretettel alkalmaznak.

Senkit sem bátorítunk ilyen videók megtekintésére, sőt kifejezetten kérjük Olvasóinkat hogy ne nézzenek ilyet. Ezek legalább akkora traumát tudnak okozni, mintha valaki élőben látná. 

A bejegyzés trackback címe:

https://iszlamallam.blog.hu/api/trackback/id/tr357723148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása