Közel félmillió bevándorló érkezett csak idén Európába, csak a Mediterránumon keresztül - derül a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) jelentéséből. A számos menekülő között azonban sokan egyáltalán nem békésen, menedékkérelemmel fordulnak az országokhoz. Ebből kaptunk mi is ízelítőt most szerdán.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája felhívást tett közzé angol, német és arab nyelven: több, a fényképen látható személyt keresnek, akik aktívan részt vettek a tömeg felhergelésében, valamint a rendőrök, határt védők ellen agresszíven és erőszakkal léptek fel. Kövekkel, fadurungokkal és üvegekkel dobáló migránsokkal szemben a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett, miközben több, mint 20 rendőr sérült meg, valamint több határsértő is; ezen kívül két kisgyermeket átdobtak a kerítésen, akiket szintén kezelésben kellett részesíteni.
Menczer Tamás a Külügyminisztérium szóvivője szerint szervezett, felfegyverzett támadás érte hazánkat szerdán, ami már kimeríti a terrorcselekmény fogalmát. Tény és való, hogy ami Röszkénél szerda történt, az pár évszázada hadüzenetként lett volna értelmezhető. A nemzetek, a népesség és határaik, valamint azok védelme az elmúlt évezredek során abszolút tabutémák voltak. A világ valóban változott, de a nemzetek szuverenitása és egymástól való elkülönültsége a legtöbb tekintetben megmaradt. Nem véletlen az elmúlt évtized látványosan megújulóban levő nacionalista (nem fasizmusra gondolunk) törekvései, ami olyakor szélsőséges EU-ellenességben nyilvánul meg. A csehek ugyanúgy csehek maradtak, pedig egy egyszerű személyi igazolvánnyal beléphetünk területükre, mert mi is EU-tagország polgárai vagyunk. Amennyiben mégis kövekkel kezdjük dobálni a Skodákat meg a rendőröket, azonnal törvényt sértünk. Ha valaki egy nem EU-tagországból szeretne bejönni az egyik (pl. az említett Csehország) területére, akkor ellenőrzött és regisztrált módon teheti meg, amennyiben megfelel a belépési kritériumoknak.
"Ártatlan bevándorlók hátizsákjához mióta tartozik hozzá szervesen például a megafon", vajon azt a férfi hozta magával Szíriából, vagy kapta valakitől és ha igen, milyen utasítással - tette fel a kérdést, hozzátéve: a férfi a megafonba angolul és arabul beszélt. A sajtófőnök hangsúlyozta: az is terrorcselekményt követ el, aki hangosbeszélővel szervezi a határ elleni támadást. A határsértés mindenképpen határsértés. A közeg elleni erőszakos fellépés szintén, csakúgy mint a közösség elleni izgatás (azaz egy csoport felbujtása). Akik felismernek valakit, a nni.info@nni.police.hu címen bejelentést tehetnek.
A Szegedi Járásbíróság a héten már hozott pár ítéletet illegális határátlépés miatt – minden ország számon kérheti a területén tartózkodókon a törvényeit; a törvény szabályainak nem ismerete nem mentesít annak hatálya alól. Hét iraki és két szír felnőtt férfi ellen jogerőssé vált ítéletek a megrongált határzár és az azon történő átlépés miatt születtek meg. A vádlottak mind elismerve felelősségüket, lehetőségük ellenére nem kérték anyanyelvükön is kézhez kapni ítéletüket, melyeket tolmácsukon keresztül természetesen ismertettek velük. Mindnyájukat több évre kitiltották az országból.
A menekülőben, életveszélyben, stb. levő valóban más elbírálás alá esnek (lásd a Schengeni Egyezményről szóló írásunkat) azonban a menekültstátusz is megkövetel együttműködést az átmenetileg is befogadó országgal, a törvények és kulturális szokások elfogadását. Kedves Olvasónk végiggondolják saját helyzetüket, a mi kultúránk szerint alapvető a kooperáció azzal az országgal, közösséggel (pl. EU) melynek segítségét kérjük. Ezzel nem azt állítjuk, minden menekült rossz szándékú lenne, de nem helyes mindenben csak azért velük egyetérteni, mert ők „menekülnek”. Ez igaz a röszkei helyzetre is. Miért Magyarországot ócsárolja a világ, miközben eleget tesz kötelezettségének, és megállítja az EU területére belépőket, mintegy védelmet nyújtva a nyugati államoknak?