Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról

Az IÁ elrabolt 127 gyermeket

2015. szeptember 11. - tudosito

Az ISIS Moszul közeléből rabolt el 127, jellemzően kora tinédzser éveikben járó gyermeket, hogy janicsárokat csináljon belőlük.

Az iraki Moszul városa sajnos egy ideje az IÁ által felügyelt térségbe tartozik, innen vitt el 11 és 15 év közötti fiúkat az ISIS egy csapat, hogy átneveljék őket és saját harcosokat fejlesszenek belőlük. Szaíd Mamouzini, az Iraki Kurd Párt képviselője mondta el, hogy a fiúkat átnevelő táborokba viszik. Ez nem először forul elő, az IÁ rendzseres rabol el idővel hadra fogható srácokat, mindemellett a saját gyerekeiket sem kímélik: nem kérdés, hogy Allah harcosaivá nevelik saját gyerekeiket is.

Sajnos a lakosság fiú tagjai is állandó veszélynek vannak kitéve: a kifejezetten tinédzser kor alatti, vagy még abban levő „alakítható” fiúkat az iszlamisták előszeretettel rabolták el, mint ezt a történelemből ismerjük. Az első janicsárosztagokat I. Murád szultán hozta létre, még 1362-ben. A szervezet ideológiai alapját a bektasi dervisrend szolgáltatta, mely az 1300-as években alakult.

isis_children_2.jpg

Ez az iskola (hasonlóan pl. a keresztény kolostorokhoz) ideológiai-szellemi, és nem utolsó sorban katonai nevelésben részítette a tagokat, és egy eszme alapján tömörítette őket. Egyik simert képviselőjük Gül Baba, akinek türbéje ma is áll Rózsadombon, és amit érthetetlen módon a II.kerületi önkormányzat helyre akar állítani, hogy muzulmán zarándokhelyet csináljon belőle.

Ausztrália harcba száll az ISIS-szel és kiment 12000 embert Szíriából

Tony Abbott, miniszterelnök bejelentette, hogy napokon belül intenzív bombázást kezd az ellen, és véglegesen kihoz 12 ezer embert a háború sújtotta Szíriából. Úgy tűnik, Ausztrália példát igyekszik mutatni a Nyugatnak – nem csak erkölcsről és emberségről kell beszélni, hanem valósággal cselekedni.

Az ország nyitott az éves „kvótán” felül további 12 ezer ember befogadására, azokra, akik valóban életveszélyben vannak – és hol máshol lennének ezek az emberek, ha nem a borzalmaktól tépázott Szíriában. Ők jellemzően keresztények, jazidik és egyéb kissebbsége. Tony Abbott – a korábban radikális bevándorlás ellenes kampányáról „hírhedt” miniszterelnök – szerdán bejelentette, hogy segítenek, és el is kezdték előkészíteni az adminisztratív és egyéb feltételeket. Az AFP-nek adott nyilatkozata szerint „Ezek az emberek állandó letelepedési lehetőséget kapnak, az éves keretünkön felül, ami már most is 13750 személyt tartalmaz erre az évre. Ezt a számot szeretnénk növelni 18750-re 2019-2020-as évekre”.

(Tony Abbott lépéseket kezdeményezett).

„Az új letelepedési eljárás elsősorban azoknak kíván segíteni, akik valós veszélyben vannak. Gyermekek, nők és családok, akik jelenleg Jordániában, Libanonban és Törökországban kénytelenek átmenetileg meghúzódni… a legsebzettebb területekről” – mondta a miniszterelnök. Amint csak lehet, ezt véghez akarja vinni, de az átvilágításra mindenképpen szükség van, nyílván, hiszen így is tucatnyi ISIS terrorista szivárgott be Európába, mint arról számos orgánum már beszámolt, de az inetgrációval jóval kevesebb gond lesz, hiszen életveszélytől menekülőkről van szó. Ausztrália ezen felül további 44 millió dollárnyi (mintegy 12.5 milliárd forintnyi) segélyt oszt szét a UNHCR-n (ENSZ Menekültügyi Szervezete) és egyéb szervezeteken keresztül Irakban, Szíriában és a konfliktus sújtotta térségben.

Ausztrália növeli a támadást az ISIS ellen. Bár eddig is harcoltak a terroristák ellen, az ország most a RAAF-ot (Ausztrál Királyi Légierő) is bevetik egy intenzív bombázást keretében, ahogy Abbott fogalmazott „napokon belül”. Azt is elmondta a miniszterelnök, hogy „Nem tudjuk legyőzni a Daesh-t (Iszlám Állam) Irakban, ha nem győzzük le őket Szíriában.” – majd hozzátette: „Hangsúlyozom, a támadást az ISIS ellen foganatosítjuk, nem az Asszad rezsim ellen, bármilyen gonosz is az”. Ausztrália annak ellenére, hogy kevésbé érintett a menekült-hullámban, valós megoldást igyekszik eszközölni: egyrészt a tényleg üldözött embereket befogadja, valamint a problémát okozó terroristákra mér csapást. Európa remélhetőleg tanul a példájából.

Képes-e Európa ténylegesen integrálni a bevándorlókat?

Egymás után nyilatkoznak bátrabban és szókimondóan az európai országok vezetői a migránsokkal kapcsolatban, miközben Németország utolsó mentsvárként kommunikálja magát az ide érkezőknek. Érdemes őszintén szembe néznünk azzal a kérdéssel, hogy egyáltalán Európa képes-e integrálni a nem-európai alapokon álló néptömegeket? A kontinens modernkori történelme sajnos azt tanúsítja, nem elég a befogadók szándéka, az ide érkezőknek is akarni kell asszimilálódni.

Az EU 160 ezer menekült befogadására kéri az erősebb országokat, hogy tehermentesítsék a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett Magyarországot, Olaszországot és Görögországot – jelentette be pénteken Jean-Claude Juncker.

Míg a magyarok egy része fel van háborodva a miniszterelnök e heti határozottságán, valamint a nyugati sajtó liberális szárnya szintén őt savazza, az EU vezetőinek nyilatkozatai arról tanúskodnak, Orbán Viktornak sikerült nyomást helyezni az Unióra – hazánkat péntek este gyalog kezdték elhagyni nagy számban a menekültek. Úgy tűnik, a Visegrádi négyek egységes álláspontot képviselnek a migráns-ügyben, Fico bejelentésén megdöbbentek közel két hete, amikor azt mondta, hogy Szlovákia csak a keresztény menekülteket igyekszik befogadni. Pofon egyszerű:a más országból érkezett, de az Európáéval azonos értékrenddel, kevésbé eltérő szociális és kulturális háttérrel bíró emberek könnyebb integrálni és segítséget nyújtani nekik, mint másnak. Pénteken reggel a lengyel külügyi államtitkár támogatásáról biztosította hazánkat. Magyarország lökheti be az EU-t a megoldás kapujába.

Úgy tűnik, az európai nemzetek is kezdik felismerni – a hangadó Németországot leszámítva – hogy ez a probléma több, alapvető kérdést is felvet.

  1. Egyrészt a migráns hullám nem csak az EU problémája, a globális terrorellenes harcban az USA-nak kulcsszerepe volt az elmúlt közel 10 évben, de Obama kivonta az amerikai csapatokat a Közel-Keletről; ezt követően még jobban elszabadult a pokol. Amerika Európát magára akarja hagyni a kontinenst elözönlő bevándorlással, holott az USA-nak is felelőssége van a jelenlegi helyzet kialakulásában a Közel-Keleten, az Al-Kaida felemelésében, valamint a belőle kivált ISIS elszabadulásában (a témát kivesézi és érthetően tárgyalja Gilles Kepel Dzsihád c. könyve. Kepel nem összeesküvés elméleteke gyárt, nemzetközileg elismert kutató, a Institut d’études politiques de Paris tudományos intézet francia professzora). Ha valóban szolidaritásról, emberiességről beszélünk, érdemi módon kellene fellépni az Iszlám Állam iraki és szíriai tevékenységével szemben, katonailag is összefogva, hogy a védtelen embereket ne üldözhessék vagy ölhessék meg, megfosztva őket vagyonuktól, méltóságuktól, családjuktól. Ideológiai hovatartozástól függetlenül el kell ismerni, a kereszténység ellentmondásos történelmi szerepe ellenére megannyi haszonnal és értékkel pumpálta tele a Nyugati világot, gyakorlatilag ezen az alapon jutott el társadalmilag, gazdaságilag, stb. oda Európa és Amerika, ahol most tart. Ezeket az értékeket fenyegeti veszély a Levantei térségben, de már itt, Európán belül is. Ha a Nyugati világ a saját rendszerének alapjait jelentő értékek védelmében nem áll ki, az már eléggé ijesztő állapot.

  2. Másrészt, Európát egyáltalán nem lehet kirekesztőnek nevezni, hiszen az elmúlt pár évtized a bizonyíték rá, hogy egy ideérkező más etnikumú, kultúrájú és vallású ember is szabadon emelkedhet egyre feljebb vagy szerezhet vagyont. Ékes példa erre a számos eladott ingatlan, szállodák és áruházak (pl. Harrods) vagy az európai focicsapatok, és játékosaik, akik nagy része egyáltalán nem tősgyökeres európai, mégis itt szereztek nevet és vagyont maguknak, legtöbbjük jobban él mint bárki Magyarországon. Ez jól is van így, de nem szabad lenyelni a liberális média manipulatív üzenetét, miszerint Európának igenis segítenie kell, mert ez kötelessége. Eddig sem tudott (nem nem akart) végérvényesen segíteni, feltehetőleg ezután sem fog tudni. A bevándorlók szeretnék-e az európai értékeket is vagy csupán a gazdasági előnyeit élveznék? Hogyan éljen együtt tartósan békében két, semmilyen módon nem összeegyeztethető alapokon álló embertömeg?

  3. Harmadrészt, Európa fő hatalmai az elmúlt évtizedekben lényegében kontroll nélkül szippantották be a mindenféle országból érkezőket – Franciaországba a korábbi gyarmatairól érkeznek a legtöbben, marokkóiak, algériaiak és egyéb afrikai országok lakói. Angliában számos „no-go” zóna épült ki, köszönhetően a nagyszámú, jellemzően egybetömörült arab kolóniáknak, ahol már a nyelv vagy a helyi szokások megtanulására sincsenek rákényszerítve a „menekültek”. Németország ezzel szemben továbbra is tárt karokkal várja az oda érkezőket – a vonatállomáson virággal, táblákkal énekelve fogadták a menekülteket. Talán az elmúlt évek eseményei igazolják, hogy Európa képtelen a tőle gyökereiben más, teljesen különböző kultúrából érkezetteket tömegméretekben integrálni, miközben az onnan érkezők nagy részének erre nincs is igényük.

"A helyzetért az Európai Unió elhibázott bevándorláspolitikáját terheli a felelősség, és felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt" – mondta a miniszterelnök csütörtökön. A Brüsszeli találkozót Juncker is konstruktívnak minősítette és kifejezte támogatását Magyarország felé, de egyúttal azt is megjegyezte, a kerítések rossz üzenetet hordoznak és a problémát Európának kell megoldania.

Beata Szydlo a legerősebb lengyel ellenzéki párt vezetője így nyilatkozott a TVN24-nek: „Nagyon pontosan fogalmazott , kimondta hangosan azt, amit sok vezető gondol, de a politikai korrektség miatt ezt nem mondják ki." Ezt alátámasztani látszik, hogy Dániában a friss jobbközép liberális kormánypárt szeptember 1-jén bejelentette, hogy ezentúl az eddigi összeg közel felét, „csupán” 6 ezer dán koronát kapnak az egyedülállóként regisztrált menekültek szociális juttatásként.

swedish_muslims.jpg

A dán példa azért is érdekes, mert a Skandináv országok elsők között nyitották meg aktívan kapuikat a külföldről, elsősorban a jobb élet reményében érkezők között. Itthon főként a szélsőséges portálok kapják fel a nemi erőszakok nagy számáról, vagy az afrikaiak által elkövetett bűncselekményekről szóló híreket, de sajnos ezek jelentős százaléka nem manipulált információ, legalábbis ami az eredeti hírforrást illeti. Dániában és Svédországban a híres toleranciaküszöb egyre csökken, az elmúlt hetek hírei ezt igazolják. Egy eset a sok közül: 2015. augusztus 10-én a västeråsi IKEA áruházban, Nyugat-Stockholmban két svédet bevásárláa közben halálra szúrt egy afrikai férfi, akinek a menedékkérelmét korábban elutasították. A kettős emberölést követően az áruház két napra bezárt, a hivatalos közlemény szerint „technikai hiba” miatt. Az ultraliberális IKEA közismerten Svédország leghíresebb nemzetközi márkája, de az eset széleskörű felháborodást váltott kis a svédek körében.

ikea_1.jpg

(Az IKEA a mészárlás után).

Még az Európai Tanács brüsszeli elnöke, Donald Tusk is azt mondta a Financial Times helyszíni tudósítója szerint, hogy „Nem mindenki szereti Orbán Viktor miniszterelnök vitatott megoldásait és azt is értem, miért. Egy dolog azonban világos, hogy a magyar vezető tényleges lépéseket is tett annak érdekében, hogy megerősítse Európa határait”.

orban-tusk.jpg

Magyarország nem nevezhető xenofóbnak, ha nem lenne befogadó, a számos kínai, orosz, roma és jelentős méretű egyéb hazánkban tartózkodó külföldi közösség nem érezni ilyen jól magát. Orbán szerint azonban a határok védelme akarat és elszántság kérdése – ha van rá szándék, a megfelelő módot is meg lehet majd találni. Figyelembe kell venni egy ország befogadó képességét – elsősorban nem területi, sokkal inkább gazdasági, kulturális és vallási összetételének fényében. Nem lehet kötelezni egy államot, hogy a saját belátása szerinti vállalásai felett fogadjon be migránsokat, elvonva pénzt és egyéb forrásokat azoktól a belső problémáktól, melyek kezelése a vezetők felelőssége, az állampolgároknak tett ígéretük szerint.

cameron.jpg

David Dacmeron egy ideje hallgatott menekült-ügyben, pedig Anglia egy kiemelt példa az évtizedek alatt sem integrálható muszlim tömegek által okozott feszültségek következménye szempontjából. Talán többen emlékeznek a 2013-ban történt megrázó esetről, Woolwich-ben. Egy afrikai bevándorló fényes nappal, a nyílt utcán kaszabolt halálra egy rendőrt  – itt nem a származás vagy a bőrszín számít, hanem hogy egy befogadott ölt brutálisan egyet a befogadói közül. A gyilkost lelőtték, de ez sajnos nem hozott radikális változást Anglia bevándorlás politikájában, sem törvényalkotásában. A brit kormányfő a BBC-nek nyilatkozva elmondta, nem az újabb és újabb tömegek befogadása a megoldás. Elmondása szerint az angol tervek között inkább az szerepel, hogy segítséget nyújtson a válság és harcok sújtotta országoknak, ahonnan a legtöbb menekült is érkezik. A többi tagállam több migráns befogadását várja Londontól, de Cameron kiemelte, Nagy-Britannia eddig is számos „valódi” menekültet fogadott be szíriai menekült táborokból, és további 500 menekült befogadására vállalt kötelezettséget. "Nem hiszem azonban, hogy a migrációs válságra egyszerűen az újabb és újabb menekültek befogadása lenne a válasz" – mondta a szerdai BBC-interjúban.

A kérdésben nem lehet pártok szerint gondolkodni – akik politikai hovatartozás, baloldal és jobboldal vonatkozásában közelítenek a kérdéshez vagy nem értik, vagy nem akarják megoldani a problémát. A politikusok nagy része érdemi akciótervvel, megoldással, de még javaslattal sem élt. Gyurcsány Ferenc persze növelte népszerűségét az otthonába befogadott menekült családokkal. Az ország polgárai azt várják el a választott vezetőiktől, hogy az ő érdekeiket képviseljék, betartva az ígéreteiket (legalább egy részét…) és megvédjék a rájuk bízott nemzetet. Orbán Viktor bátor kiállását nem pártpolitikai alapon kell értelmezni – a legközelebbi szavazáson lehet ellene szavazni, de amit most tesz a miniszterelnök, azt külföldön előbb ismerték fel és értékelték pozitívan, mint magyarok a nagy és öncélúan kihasznált migráns-eufóriában. Ennyi idő után, pláne a napjaink eseményeinek fényében érdemes lenne levonni a következtetést, Európa képes-e, alkalmas-e és megfelelő-e a modernkori népvándorlást megoldani? Egyedül képes megoldani?

 

Egy fegyver, amit a terroristák nem tudnak használni

Az ISIS fegyverarzenálja jórészt az elkobzott fegyverekből származik. Ezt szándékozik megoldani egy amerikai fegyvergyártó cég speciális puskája, az „ISIS proof” karabély.

crusader_rifle_1.jpg

A picit módosított AR-15-ös gépfegyver egyik oldalán lézergravírozott bibliai idézet, a másik oldalon a keresztes hadjáratok egyik jelképeként, a Templomos Lovagrend Hosszú Keresztje. A fegyvert - melynek hivatalos neve "Crusader Rifle" -  forgalmazó Spike’s Tactical szerint ez használhatatlan az IÁ harcosai által, a keresztény szimbólumok és biblia vers miatt. A cég szóvivője Ben „Mookie” Thomas a Navy SEAL egykori tagja, azt mondta, egy ilyen fegyvert igazi hithű muzulmán nem fog majd a kezébe.

Nos, hogy ez mennyire „hatástalanítja” az iszlám terroristákat, az érdekes kérdés, de több muszlimnál már kiverte a biztosítékot. Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa már elítélte a fegyvert, amivel a készítők célja egyáltalán nem a hívők megsértése volt. Thomas elmondta, őket a korai keresztes mondás ihlette a fegyver módosítására: „Béke, háború vagy Isten akarata” – azaz ez a három állapot van, amit a fegyver beállításai (automatas, félautomata, stb.) is tükröznek, átvitt értelemben pedig mi sajnos jelenleg a középsőben vagyunk.

crusader_rifle_2.jpg

crusader_rifle_3.jpg

A fegyver népszerűségét mutatja, hogy már több tucatot eladtak belőle, pedig az ára 960 és 3000 amerikai dollár között mozog (ez persze nem a gravírozástól, hanem a felszereltségtől függ). A „terroristaálló” fegyver ötlete nem alaptalan, hiszen az IÁ legutóbbi videóin is iraki katonáktól elkobzott M16-osokkal büszkélkednek. A propaganda részeként gyakran pózolnak a visszavonult iraki erőktől hátrahagyott amerikai fegyverekkel, tankokkal és Humveek-kel.

Kik is a jazidik?

ئێزیدی

Az ISIS által a keresztények mellett a leginkább üldözött nép a jazidik, akiket az iszlámtól való különbözőségük miatt minden nap életveszély fenyeget. Ha nem akarnak kínok közt meghalni, vagy szexrabszolgává válni, mindenüket hátrahagyva menekülniük kell.

Ádámig vezetik vissza származásukat, egyetlen olyan népcsoportként tekintenek magukra, akik megőrizték ez a gyökeret, hiszen ebben a térségben volt az Édenkert egyik kapuja a hagyomány szerint. A Szindzsár hegység (Irak) környékén élő kurd törzs, különálló népcsoport. Évezredek óta élnek elszórtan a volt Mezopotámia területén, Urakban, Szíriába de Törökország egyes részein is. Számukat 70 ezer és félmillió közé teszik. A népcsoport egyben vallási közösség is - aki jazidinak születik, az vallásilag is jazidi lesz. Betérni nem lehet, nem is végeznek térítő tevékenységet, a hitükbe csak beleszületni lehet. A szeparálódásuk az egyik fő oka, hogy elvannak szigetelve a segítségtől. 

Eredetileg az észak-kurd kurmadzsi nyelvet beszélik, de sokan megértetik magukat a környező népekkel. Több tévhit él velük kapcsolatban, nem is egyértelmű a megítélésük, éppen a vallási és közösségi formájuk zártsága miatt. I. Jazíd ibn Muvíja a hetedik században élt iszákos kalifa igen rossz megítélésnek örvend az iszlám világban is, egyes vélemények vele hozzák kapcsolatba a jazidikat, de ennek semmi alapja nincs. Nevük valójában egy olyan perzsa szóból ered, melynek jelentése "Isten követői"-ként adható vissza (magukat egyébként dászinnak hívják, egy keleti egyházkerület nevéből fakadó kifejezéssel). Rituálisan vízbe mártóznak, kenyeret törtnek, de a körülmetélést is gyakorolják. A lélekvándorlásba vetett hitük miatt fontos szerepet kap életükben a folyamatos megtisztulás, de így pokolra sincs szükség - azonban akit kizárnak a közösségből, nem tud tovább tisztulni.

A kisebbség vallása sajátos, speciális keveréke a térség mindenféle hitvilágának és vallásának, ide értve a Biblia több tanítását, vegyítve az iszlamista misztikával, meg a zoroasztriánus vallás dualista szemléletével. A perzsa vallás a jó és a rossz / sötétség és fény ellentétének harcán alapul. A fény és a nap, int motívum valóban visszatérő elem szimbolikájukban, képzőművészetükben. Ez a vallási elem a fő oka az ördögimádás-vádnak, ugyanis a Jaszdannak nevezett teremtő elérhetetlen magasságban lakozik, de hét szellem árad ki belőle, amik közül a fő szellem Melek Taus ( sokan pávaangyalnak nevezik; neve pedig arabul összetéveszthető a sátánnal), aki egy elbukott angyal, aki Isten elleni lázadása miatt a Földre száműztek, de bűnbánatra jutva Isten megbízta az emberiség védelmével. A párhuzam valóban elgondolkodtató Lucifer történetével, az ő "jótékony" tevékenységével és az ekörül kialakult tézisekkel. 

Vallási rendelkezéseik nincsenek leírva, szájhagyomány útján terjednek, ezzel is erősítve az izoláltságukat. Az IÁ terroristái nem azért üldözik őket elsősorban, mert félreértik őket, nem azért mert "ördögimádók" (persze, azért is, hiszen annak tekintik őket); egyszerűen azért kell szenvedniük és meghalniuk mert nem iszlamisták. A jazidiak bátor kiállása hitük mellett nem most került megpróbáltatásra először, de az hogy még mindig egységben fennmaradt népük és vallásuk, mutatja erős identitásukat, elkötelezettségüket. Egyet nem kell érteni velük, de együtt érezni mindenképpen kötelesek vagyunk, és lehetőségeink szerint felemelni szavunkat értük, mellettük.

Egy rabszolgatartóktól megszökött jazidi lány megrázó beszámolóját itt olvashatják.

Szigetet venne a menekülteknek az egyiptomi milliárdos

Naguib Sawiris a Twitteren jelentette be, hogy olasz vagy görög szigetet venne az életüket kockáztató migránsoknak. Így Európát is tehermentesítené, valamint biztonságot adna a veszélyes utat vállalók számára. A bejelentés számos kérdést vet fel.

naguib_sawiris_1.jpg

“Görögország vagy Olaszország adjon el nekem egy szigetet, függetlenné nyilvánítanám, és befogadnám rajta a migránsokat, munkahelyeket biztosítva nekik, felépítve számukra egy új országot” – írta Twitter bejegyzésében. Az említett két mediterrán ország százával birtokol olyan szigetet, ahol kivitelezhető az üzletember szerint a migránsok letelepítése, hiszen a klíma és a természeti adottságot ezt lehetővé teszik, mondta az AFP-nek nyilatkozva.

Sawiris megfogja keresni az olasz és görög kormányt, számításai szerint 10 és 100 millió dollár közötti egy sziget ára, de jelentős befektetést igényel az infrastruktúra kialakítása. Nem is beszélve a milliárdos által nem is érintett kérdésről: egy nem multikulturális, de mégis csak vegyes összetételű „országot” hogyan tartanának fent a menekültek, akik saját országukat a jobb élet reményében hagyták hátra. Meg lenne-e a kellő szociális stabilitás, az ideológiai egység (de legalábbis semlegesség) egy egységes társadalom felvirágoztatásához? Azok, akik Nyugatra jönnek, a saját országuknak nem éppen a legképzettebb és legtehetősebb rétegei – egy ilyen hátérrel rendelkező ország nem szorulna-e a jövőben is a fejlett nemzetek segítségére?

naguib_sawiris.jpg

A milliárdos vagyonát 3 milliárd dollárra becsülte a Forbes, vagyona jelentős része az Orascom TMT távközlési cégből származik. Tervei szerint eleinte ideiglenes szállásokat kapnának az ide érkezők, akiknek a munkája lakóházak, közintézmények, kórházak, stb. felépítése lenne. Idővel haza is térhetne az, aki szeretne. Sawiris a legnagyobb nehézségnek mégis a két ország meggyőzését tartja egy sziget lehetséges adás-vételéről, majd a világot vezető hatalmakat, hogy támogassák egy őj „nemzet” létrehozását.

refugees_1_1.jpg

A kérdés jogos és tényleg égető: Európát elözönlik a főként gazdasági okokból érkező menekültek. Akiket valóban üldöznek Irakban és Szíriában sokszor nem is vágynak Európába, akik viszont igen, sajnos nem rendelkeznek kellő vagyonnal, hogy idejussanak. Eközben a menekültáradat generálja a fekete gazdaság virágzását is – bűnözői bandák épülnek a „menekülők” szállítására, étkezetésére, stb., jellemzően horribilis tarifákkal. A hazánkon is átvonuló migránsok jelentős része nem is a ténylegesen életveszélynek kitett emberekből áll, hanem a – főként német – politikai vezetés kijelentésein felbátorodva olyan afgán és pakisztáni férfiakból, vagy családokból akik nem is ismerik a célországot, de jólétet keresnek. Emberek százai meggondolatlanul vágnak neki az útnak gumicsónakokban. A felelősség ott van a jóléttel kecsegtető nyugati hatalmak vállán, és azokén is, akik felelőtlen módon vállalják az életveszéllyel járó utat. Egy sziget valóban megoldást jelenthetne, ha van, aki képes stabil és erős kormányt felállítani és vezetni; ha megvalósul az infrastruktúra kiépítése és az oda érkezők is képesek egymással békében élni, megelégedve a helyzetükkel, hiszen már megmenekültek.

Olvasóink mit gondolnak, megoldaná a helyzetet egy saját sziget a migránsoknak?

Látgasson vissza  - naponta frissül az oldal cikkekkel, hírekkel!

 

Európa jelene, jövője

A Szíriában és Irakban zajló napi szintű népirtás már nehezen lépi át a fogyasztó társadalom átlagpolgárának ingerküszöbét, miközben ezer számra áradnak gyökereikben más kultúrájú és értékrendű bevándorlók Európába. A békés egymás mellett élés egyre nagyobb kihívás, ráadásul a célok is ellentétesek.

islam-eurabia.jpg

Sokan a hírekből, sokan rémisztő képekről ismerik az Iszlám Állam (IÁ), vagy más néven ISIS tevékenységét. Azt gondoljuk a kényelmes nyugati életstílusban fürdőzve, hogy két iPhone cseréje között a Facebook poszt-tömegében terjengő morzsányi infó elegendő, hiszen ezek a barbárok tőlünk messze parádéznak, ide nem akarnak jönni. Azok a megölt, megkínzott, elüldözött embertömegek, akikről a hírekben hallunk, számunkra felfoghatatlan kulturális közegben élik át szenvedéseiket, csupán számok a túlórázó, posztoló, H&M konfekcióban szaladgáló embernek. 

(A menekülő embereknek teljesen más a probléma, mint egy európainak).

Az Iszlám Kalifátus sokaknak csak egy oldal a történelemkönyvből, régen volt, némelyek azt hiszik, csupán egy-két őrült akarja, hogy újra legyen, de semmi alapja nincs az egésznek. "Török hódóltság? Ugyan már, lemaradtál 500 évvel, ember!" Sajnos nem így van. Ezekben a percekben is emberek ezrei menekülnek, hogy megmentsék épségüket, becsületüket, egészségüket, családjukat - az életüket. Nem lehetünk közömbösek, nem lehetünk túl elfoglaltak ahhoz, hogy szembe ne nézzünk a Közel-Keleten (de Afrikában hasonló módon) zajló eseményekkel, és azzal, hogy a kalifátus kiépítését nem tervezik megállítani Szíria jelenlegi határainál. Európa is célpont.

Európa azonban nem csinál semmit. Legyen, Net, legyen tévé, legyenek jó cuccok és mindig az új mobil, jó kocsi - érezzük jól magunkat! Madridi terrortámadás? London nyílt utcáján lemészároltak valakit 2014-ben? Charlie Hebdo? A legutóbbi, párizsi vonaton történt incidens "Ja, ezek már megtörténtek, a tetteseket megöltük, vagy börtönbe zártuk, köszönjük szépen!" És itt a vége. Európa és a nyugati világ semmit sem tesz, hogy megvédje magát - sem katonailag, sem ideológiailag. 

A modern értelemben vett európai civilizáció gyökerei az ókorig nyúlnak, érdekes keverékét adva a zsidó-keresztény kultúrkör, valamint a görögség (a rómaiak főként tőlük vették át kultúrájukat) értékrendszerének. Ez folyamatosan alakult, az állam és egyház egyesülése nem kedvezett ezen értékeknek, amivel be is léptünk a jogosan "sötétnek" nevezett Középkorba. Reformáció, rég-új eszmék, ezt követően ezen értékek évszázadokon át meghatározták, befolyásolták a világ jelentős részét, amit jól mutat a divat, életmód, a kulturális termékek, értékrend és szinte minden, amit megeszünk, látunk, hallunk. Az amerikai telepesek is Európából érkeztek, látjuk is, hogy  - eltekintve a sok valós újítástól, amit az Amerikai Egyesült Államok eleinte megvalósított - lényegét tekintve európai alapokra építkeztek. A Nyugati civilizáció humanista, emberi életet, méltóságot, kreativitást, teljesítményt, az eszméket és összességében mindent, ami csak a szabadsággal és jó élettel kapcsolható össze támogatott, védelmezett.

A Felvilágosodás után megint fordult a világ, az elmúlt évszázad, különös tekintettel a hatvanas évek óta eltelt kb. 50 év azonban nagy változást hozott nem csak az Öreg Kontinens, hanem a világ egésze számára. Amiről azt hittük egy nagy egység, arról kiderült hogy az eszmék határát képező hajszálrepedéseknek köszönhetően szétbomlik és a We are the world csak a mi fejünkben létezett. Legyünk őszinték: csak itt, a Nyugati világban... A külső és belső "világok" (eszmék, értékrend, stb.) között feszülő ellentét Európán belül sem szűnt meg, ezért történhetett meg a második világháború, és a Holokauszt feldolgozhatatlan borzalmai. Erre is már sokan mondják, hogy "hol volt hol nem volt", miközben már a napjainkban zajló népirtásról sem veszünk tudomást -  a hírekben olvasott, YouTube-on látott videók ellenére sem. Persze, ebben erősen szerepet játszik, hogy az európaikat hozzászoktatták a kizárólag szép, jó, kellemes dolgokhoz, ami kicsit is ellentétes ezzel, azt elrejtik a békésen fogyasztó társdalom szeme elől. Pedig sajnos a világ realitása nem ez.

Míg mi itt Voltaire-t, Balzacot, Dosztojevszkijt olvastunk, és Mozart dallamait duruzsoltak füleinkben, a világ számos pontján a kultúrák csendben voltak, de a fejekben, a szívekben nem változott semmi. A világháborúk, majd azt azt követő kiábrándultság szülte "újfajta" szabadság-eszmény felaprítja a multi-kulti Nyugatból táplálkozó világot, miközben az eddig rejtőzködő, a saját eszményeikhez szilárdan ragaszkodó civilizációk mondhatni kitűnnek a többi közül. Az iszlám világ születése óta alapvetően változatlan - érték külső behatások, de a stabil eszmeiség mintha konzerválta volna ezt a miénktől merőben eltérő kulturális, gazdasági, vallási, katonai rendszert, amit mi megpróbálunk a saját szemüvegünkön keresztül nézne értelmezni. De ez nem fog menni. A világ - akármennyire is ezt hazudjuk magunknak az Internet, meg a McDondald's és a világmárkák korában - egyáltalán nem egységes. Persze, sok szempontból igen, de mivel ideológiailag nem, így szembe kell néznünk azzal, hogy 1993-ban Huntington nem mondott nagy hülyeséget a szemben álló civilizációk szemben állásáról.

(A neves Harrods tipikus brit áruház - már egy ideje arab kézen).

Európán belül párhuzamos társadalmak jöttek lérte. A jellemzően külvárosban élő, kolóniákba verődött emberek kellően nagy létszámban vannak ahhoz, hogy a hozzájuk csatlakozók ne tanulják meg a befogadó ország nyelvét és enélküli is szépen eléldegéljenek. A sorozatosan felvásárolt európai ingatanokról, cégekről hallott híreket, meg persze a migránsokat nem igazán kötik össze sokan a terrorral. Az Európába beáramló menekültek tömegének problémáját értelemszerűen a szíriai helyzet, az ISIS megállítása, legyengítése alapvetően megoldaná. Az iszlám egyéb terjeszkedései benne foglaltatnak mind a kultúrában, mind Mohamed parancsaiban. Mindenki megkapja, ami neki kell: az iszlám kultúra több területet, ezzel szemben Európának meg pénz kell, hogy fenntartsa kényelmes életét. 

(#yolo #swag  #rich #shopping # thisislife)

Vagyis, miközben Európa nem nyújt segítő kezet a ténylegesen üldözötteknek, akiket egy embertelen rendszer fizikailag akar megsemmisíteni éppen azért, mert ideológiailag szemben állnak Mohamed tanításaival (lásd jazidik, keresztények) addig szépen lassan beengedi a hátsó ajtón ugyanezt a civilizációt, ami Európát is le akarja igázni. Ehelyett elfogadja a szaúdi pénzt, az ingatlanfelvásárlást és a muszlim beáramlást.

(Külső forrás bevonása - Károly herceg szaúdi öltözetben parádézik).

Minden ez miért fontos? Mert Európa önmaga körül forog, az emberek elhiszik, hogy érinthetetlen, örök és mindenki számára vonzó a mai Nyugati kultúra. Nem így van. Az emberek száz-millióit napi szinten, életvitel szerűen befolyásoló, az értékrendjüket, fontossági sorrendjüket, gondolkodásmódjukat meghatározó iszlám kultúra merőben más alapokon áll. Itt két, gyökereiben ellentétes rendszer feszül egymásnak - nem mellesleg kibékíthetetlen ellentétekkel. S mint ahogy anno mi, európaiak, úgy ők is azt mondják, annak a rendszernek kell dominálnia a világon, mert az a jó.

Ne relativizáljunk - az európai kultúrában is számos rossz, életszerűtlen, igazságtalan elem van, de abban, amit az ISIS képvisel, ennél is rosszabb, embertelenebb sarokkövek vannak. Az emberi élet, a méltóság, szabadság, a magántulajdon, a nők, a gondolati-, vallási szabadság, a sajtószabadság védelmének fogalma  ebben a világban teljesen más, mondhatni nem is létezik. Az, hogy nem törődünk vele, nem akarunk tudomást venni róla, a legrosszabb amit tehetünk. Szembe kell néznünk azzal, hogy ez az alapvetően hódító szándékkal működő rendszer ide is el akar jutni, szerencsénkre nem itt kezdődött, de tennünk kell azért, hogy ne is itt fejeződjön be.

 

(+18) Elrabolva, megalázva, eladva

Egy szökött szexrabszolga megrázó beszámolója

Elrabolták, megverték, megerőszakolták, majd ezek után el is adták – és kezdődött szinte minden elölről. A hölgy esete sajnos nem egyedi, az ISIS nemzetközi emberkereskedelmi piacot működtet iraki központtal, ahol jellemzően keresztény és jazidi nőket tartanak fogva, és adnak el szinte fillérekért, nem meglepő módon nyugati kuncsaftoknak is. Innen szökött meg csodával határos módon egy 18 éves jazidi lány – megrázó beszámolója könyv formában jelenik meg.

jinan-slave-is-book.jpg

Jinan-t 2014 elején fogták el, három hónapos kálváriája különös módon szökéssel ért véget. Párizsban az AFP-nek mondta el, miken ment keresztül, a borzalmakról elmondottak alapján Thierry Oberle újságíró segítségével született könyv megjelenése alkalmából tett látogatása során. Több helyszínen hurcolták végig az északi régió városai között, míg meg nem vásárolta két férfi, egy volt rendőr és egy imám.

Kifejezetten szexuális célokra „tartott” nőket megverték, ha ellenálltak, különféle módokon megkínozták őket – volt hogy kikötötték a szabadban, a forró napon leláncolva egy vödörvízzel, amiben döglött egér volt. Volt, hogy elektrosokkal fenyegették őket. „Ezek nem emberek. Őket semmi sem érdekli, az élet sem, csak a gyilkolás és a halál. Egyfolytában drogot fogyasztanak, emiatt erőszakosan mindenkivel. Egyfolytában azt szajkózzák, hogy egy nap majd az Iszlám Állam uralja az egész világot.” – meséli megrendülve Jinan.

slaves_3.jpg

Azt is leírta a könyv, hogy egyszer egy hatalmas oszlopcsarnokba vezették be őket, ahol több tucat nő volt összegyűjtve. „A harcosok sürögtek körülöttünk, rekedten röhögtek rajtunk, csipkedték a nők fenekét és megjegyzéseket tettek ránk. Egyszer az egyik így panaszkodott: „Ennek nagy mellei vannak, de én kék szemű jazidit akarok, amelyiknek sápadt a bőre. Azok néznek ki a legjobban. Megfizetem az árát.” Ami még megdöbbentő ezen felül, hogy ezeken az „emberpiacokon” nem csak szíreket meg irakiakat látott, hanem számos nyugatról érkezett vevőt is, akiknek azonban nem tudta megállapítani a hovatartozását. A legszebb nők a vezéreknek, meg a pénzes nyugati vevőknek vannak fent tartva. Miután eladták, a napjai így teltek egy házban, ahol több nővel volt összezárva.

slaves_1.jpg

A rabszolgatartók és a főként emír vevők között közvetítők működnek, úgy kezelve ezeket a nőket, int „állományt”. Jinan jól emlékszik egy elejtett mondatra az egyik alkuból: „Oda adom a kis barnát a Berettádért. Ha inkább kápéban rendeznéd, akkor 150 dollár, de lehet euró vagy dínár is.” A gazdái úgy értesültek, hogy nem beszél arabul, így szabadon beszéltek előtte – Janin hallotta, hogy egy bizonyos Abu Omar azt mondja, „Egy férfi nem tud három nőnél többet venni, hacsaknem Szíriából, Irakból vagy valamilyen nyugati országból jött”. A másik erre azt felelte, hogy „ez jót tesz az üzletnek, hiszen egy Szaúdi országból jött vevőnek utazási-, és egyéb költségei vannak, vagyis nagyobb megtérülési rátát kell elérnie”. Az Iszlám Állam többek közt ebből fedezi a költségeit, a nagy tételben történő eladások miatt.

(A képen egy tavayl kiszabadult volt fogoly, akit gyermekével együtt raboltak el)

Az ISIS rendszerint megöli a férfiakat, a nőket pedig elrabolják szexrabszolgának, vagy hogy eladják őket. A gyermekeket maguknak tartják meg, hogy harcosokat neveljenek belőlük - talán ismertebb, ha úgy fogalmazunk, janicsárokat.

Miután egy lopott kulccsal sikerült megszöknie, Jinan visszament férjéhez és most egy menekülttáborban él Iraki Kurdisztánban. „Ha visszatérünk, ismét áldozattá válunk”. Szerinte az egyetlen megoldás az lenne, ha egy nemzetközi védelem alatt levő térségben élhetnének – érdekes, hogy egy ilyen borzalmakon átment ember valamiért nem Németországba vágyik, vagy valamelyik Nyugati országba.

 

Az IÁ lefejezte 39 saját tagját

Akik saját társaikat sem becsülik: az elmúlt hónapban az ISIS lefejezte összesen 39 tagját a szervezte és az iszlám ellen elkövetett többszöri vádak alapján. A kivégzéshez csupán már elegendő, ha valaki haza akar térni.

A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Bizottsága (Syrian Observatory for Human Rights) jelentése szerint július 29 és augusztus 29 között, összesen 39 IÁ tagot végzett ki maga a szervezet. A nem éppen egzakt vádak között szerepelt a boszorkányság, istenkáromlás, szodómia, házasságtörés, (keresztény) ébredési mozgalmakkal való együttműködés, stb.

Az elmúlt egy hónapban 91 nyilvános kivégzést tartott az IÁ, ebből 32 civilt, 2 nőt, valamint egy újságírót és 11 harcost egyéb lázadó csoportokból. A kivégzéshez elegendő, ha valaki csupán vissza akar térni saját hazájába, családjába – más nemzetek számára történt kémkedés vádjával már meg is ölik. Az ISIS az elmúlt évben 181 saját harcosát végezte ki nyilvánosan kémkedés vádjával. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a borzalmakat átélők nem akartak többet részt venni a féktelen kegyetlenkedésben és fanatizmusban.

süti beállítások módosítása