Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról


Európa jelene, jövője

2015. szeptember 03. - tudosito

A Szíriában és Irakban zajló napi szintű népirtás már nehezen lépi át a fogyasztó társadalom átlagpolgárának ingerküszöbét, miközben ezer számra áradnak gyökereikben más kultúrájú és értékrendű bevándorlók Európába. A békés egymás mellett élés egyre nagyobb…

Tovább

(+18) Elrabolva, megalázva, eladva

Egy szökött szexrabszolga megrázó beszámolója

Elrabolták, megverték, megerőszakolták, majd ezek után el is adták – és kezdődött szinte minden elölről. A hölgy esete sajnos nem egyedi, az ISIS nemzetközi emberkereskedelmi piacot működtet iraki központtal, ahol jellemzően keresztény és jazidi nőket tartanak fogva, és adnak…

Tovább

Az IÁ lefejezte 39 saját tagját

Akik saját társaikat sem becsülik: az elmúlt hónapban az ISIS lefejezte összesen 39 tagját a szervezte és az iszlám ellen elkövetett többszöri vádak alapján. A kivégzéshez csupán már elegendő, ha valaki haza akar térni. A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Bizottsága (Syrian…

Tovább

(+18) A lefejezés pszichológiája

Mi történik ilyenkor?

"Az ISIS lefejezett három jazdi férfit" - naponta halljuk, olvassuk a rémisztő híreket, de vajon tudjuk, felfogjuk-e ennek a  borzalmát? Együtt érzőknek, a helyzetet megérteni vágyóknak, na és persze erős idegzetűeknek most elmondjuk, mi is történik ilyenkor. Vigyázat, sokkoló…

Tovább

Válsághelyzet Magyarországon

Tényleg nekünk kéne megoldani a helyzetet?

Hazánk a nemzetközi média figyelmének fókuszába került. Sajnos azonban nem pozitív kontextusban: a menekültügy miatt a Guradian, a Sky News és a CNN is riportot közült Magyarországról a menekültek helyzetét érintően. Az Independentnek egy férfi az őt ért fizikai erőszakról…

Tovább

Drónok lőtték ki az ISIS főhackerét

Ellopta Tony Blair személyes adatait, feltörte a CIA Twitterét 2013-ban az ISIS tevékenységét segítette, szerdán pedig drónok végeztek vele – állítja friss hírei közt egybehangzóan a BBC, Guardian és a NY Times. Junaid Husszain, teljes nevén Abu Husszáin al-Britani 2013-ban…

Tovább

A kurdok nagy területet foglaltak vissza az ISIS-től

Ezekben az órákban is nagy erővel nyomulnak előre a kurd egységek, vissza szorítva az IÁ terroristáit. A kurd peshmergák visszanyerték a Kirkuk közelében levő területeket az (általuk Daesh-nek nevezett) ISIS harcosaitól, valamint tizenkettőt meg is ültek közülük, további…

Tovább

Az AIDS-es terroristák még jók lesznek élő bombának

Egy kurd-szíriai hírügynökség értesülései szerint az IÁ a megfertőzött harcosait öngyilkos merényletekhez használja majd fel. A fertőzött terroristákat addig karanténban tartják. Nem számít saját emberei élete sem az Iszlám Államnak – az ARA hírügynökség szerint a…

Tovább

Mi az Iszlám Állam?

الدولة الإسلامية

Több néven is említik, hivatalos neve mégis Iraki és Levanatei Iszlám Állam. A terrorista szervezet szinte a semmiből bukkant elő, hirtelen alakult meg a fejetlen Szíriai polgárháború romjain építkezve. A valóság azonban ennél bonyolultabb, sajnos a gyökerek jóval messzebb…

Tovább

Terror a vonaton

Az utasok lélekjelenlétén múlt, hogy egy marokkói felfegverkezett férfi ne tudjon megölni több embert egy Párizsba tartó vonaton tegnap este. A férfit lecsavarták, de a jelenség egy súlyos tényre hívja fel a figyelmet. Egy 300 km/h-val száguldó vonat. 554 utas. 1 állig…

Tovább
süti beállítások módosítása