Élet a Kalifátusban

Mindent az Iszlám Államról

Mindent az Iszlám Államról

Szaúd-Arábia egy jemeni hadurat bombáz az ISIS helyett

2015. október 06. - tudosito

Az Iszlám Állam ellen nem tesz semmit, de Jemen déli részén gyakorlatozik a királyság, egy Irán által támogatott lázadó húszi csoportot támadnak. Ennek keretében Szaúd-Arábia sikeresen lebombázott egy esküvőt.

Közel féle éve alakult az arab koalíció, melyet Szaúd-Arábia vezet egy Irán által támogatott síita lázadó csoporttal, a húszikkal szemben. A szunnita koalíció célja visszaállítani a mérsékelt(ebb) befolyást a térségben, Jemen déli része pedig azért különösen fontos, mert az Áden-i öblön jelentős méretű olajszállítmányok haladnak át. Az iráni támogatással elüldözték a szunnita Manszúra Hadi elnököt, aki Rijádból nem olyan rég tért vissza. A légierő és haditengerészet szorosan együttműködik az ott állomásozó Egyesült Arab Emírségek egységeivel.

saud-arabai_yemen_2.jpg

A március óta tartó légicsapások groteszk módon igen sikeresek: azóta 2100 civil halálos áldozata van, összesen kb. 25 ezer ember sérült eddig meg a pár hónapos konfliktusban – jelentette az ENSZ. Ha ezt összevetjük az ISIS-re mért légitámadásokkal, csak a számok is igazolják, már közel sem lenne ilyen erős befolyással Irakra és Szíriára a halálszekta. De a szunnita gazdag államoknak, úgy tűnik, valamiért nem érdekük segíteni az ottani arab testvéreiket. Egy biztos, az instabil északi térség nem kedvezőtlen gazdasági szempontból.

king_abdullah_saud_arabia.jpg

(Abdullah szaúdi király).

A konfliktus azért is érdekes, mert az elmúlt hetekben a mértékadó nyugati, és közel-keleti sajtó egyaránt firtatta, hogy az Öböl-menti országok miért nem nyújtanak segítséget a szintén muszlim hitű menekülteknek. Szaúd-Arábia célja a szélsőséges, síita lázadók helyett szunnita vezetést visszaállítani az országban. A támadásokkal párhuzamosan humanitárius segélyt is nyújt az országnak. A szaúdi csapások múlt hét hétfőn tévedésből eltaláltak egy esküvőt melynek akkori adatok szerint 40, mostani források szerin már kb. 131 halálos áldozata van. A szunnita koalíció tagadja, hogy része lenne a támadásban. Egy helyi férfi azt mondta: “Hallottuk, hogy érkezik két repülőgép, aztán becsapódott egy rakéta. Három ember meghalt. Aztán visszajöttek és újra lőttek. Egyenesen a házat. Ott voltak az asszonyok. Csak az asszonyok.”

saud-arabai_yemen_3.jpg

Az arab világ sosem volt egységes, számos iskola, irányzat, lokális vezetők darabolták fel, miközben a kultúrájuk alapját képező iszlámot is sokan máshogy értelmezték. A síita és szunnita ellentét is részben ebből fakad, nem is beszélve a valláshoz még ezeken belül is elkülönülő, mérsékelten, vagy radikálisan hozzá álló irányzatokról. A kérdés komplexitása bőven túl lépi egy ilyen írás kereteit, azonban a szaúdi légitámadások némileg érzékeltetik e rendszer/vallás/kultúra/civilizáció törésvonalait. Az iszlám, mint rendszer sok tekintetben elválaszthatatlan a hódítástól, kérdés az, hogy ezt a rendszer követői hogyan értékelik – a dzsihád fogalma a Koránban (valamint a Hadísz és Szíra szerint is) politikai, katonai értelemben is meg kell, hogy valósuljon. Ezen felül számos – európai szóhasználattal élve – radikális, vagy éppen szekularizált tézis van. Nehéz tájékozódni az egyáltalán nem egységes iszlám világ széles spektrumon mozgó felfogásainak palettáján – a síita és szunnita irányzatokon belül is számos finomhangolási kérdésben nincs egyetértés. A nyugati fejjel többek között emiatt nehezen érthető helyzet, amelyet tovább bonyolítanak lokális politikai vagy épp gazdasági érdekek.

A bejegyzés trackback címe:

https://iszlamallam.blog.hu/api/trackback/id/tr677901578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása